Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpát-medence népi-politikai viszonyai a IX. században

hangállomány részének kellett lennie (máskülönben az sz aligha affrikálódna c-vé - ezért is tartja különösnek Bárczi, vö. még Melich J. 1925. 65). Erre vonatkozóan világos utalást találunk az általános ragozás E/2. kijelentő módú, jelen idejű alakjainál, ahol az -sz személyrag mindig csonka tőhöz járul (Bárczi

G. 1990. 31., E. Abaffy E. in: TörtNyt. I. 132). Az -sz személyrag mindenképpen megjelent az ősmagyar kor második felében (sőt Bárczi szerint esetleg jóval régebben), így a vet, vét, lát stb., sőt az ad, tud stb. igéknél is -tsz hangkapcsolat keletkezett, amelynek ejtése -cc volt. Ez a -cc mondatfonetikai helyzetben -c-vé rövidült. Vagyis, legalább a kései ősmagyarban a c variánsként mindenképpen megvolt, a Tica alak szerint fonémaként is. Mivel a Kesztölc helynevek, meg az ecet, szelence szavak 850-nél később nem kerülhettek a magyarba, a c már a IX. század elején is önálló fonéma lehetett. Nem szól a c hiánya mellett az a körülmény, hogy a magyarban a szláv nembcb és moravbcb népneveknek német és marót lenne a megfelelője (Melich J. 1925.

228., Bárczi G. 1958. 111., stb). Ha ugyanis itt párhuzamos magyar és szláv adatunk van, akkor a szláv alak többesszámú. A magyar alakok a többes számú szláv nevek átvételei (mint az olasz népnév esetében is), nemei és moravei formákból (tehát a jerek eltűnése után), amelyekben a mássalhangzó kapcsolat a c zárhang elemét erősítette, illetve, amelyekben variánsként -t- hangot ejtettek.

Vagyis a fentiek után kimondhatjuk, hogy az Árpád-kori (és mai) magyar helynévanyag, illetve földrajzi névanyag a IX. század első feléből (de inkább elejéről) származó szláv eredetű neveket őriz. Azokon a területeken, ahol ilyen nevek kerültek a magyar nyelvbe, VIII/IX. század fordulója és 850 között magyar nyelven beszélő népességnek kellett élnie. Mivel ilyen nevek {Eszék) a Szerémség vidékén is vannak, ahol a szláv a változása o-vá már a VIII. század végére lezajlott (vö. Titnok), ennek a magyar nyelvű népességnek az itteni megléte a VIII. századra is igazolható. Tehát a Garam, Nyitra, Dunakanyar {Kesztölc), Tolna {Kesztölc), Dráva-vidék {Eszék), Balaton vidéke {Keszthely), a Kis-Kárpátok környéke {Nagykosztolány, Résztélén) olyan területek, ahol a VIII. században, de legkésőbb 850-ig magyar nyelven beszélő népcsoportok (is) éltek.

Briwinus és környezete

Briwinus környezetének, kíséretének egy részét egy 850-es tanúnévsorból ismerjük (CBC c. 11), másokat ugyancsak a Conversio említ, míg néhányukra a cividalei evangélium bejegyzéseiből következtethetünk. E személynevek egy része későbbi helynevekben ránkmaradt.

Briwinus: Priebing (falu, Mureck járásban, Weinburg am Saßbach község), 1382: Pribing (Mader, b. 1986. 77).

Wlkina: Wblkuna (Wolfram, H. 1979. 132, 12. j. -0. Kronsteiner): Valkonya (Zala m.), 1381: Uolkonya, 1420: Wlkonya (Cs. III. 121).

Zuemin (Zwemin, Zemin): (Mura) szemenye, 1353: ?Scebenya, 1367: Zemenye (Cs. IIJ. 25). A név nem szláv eredetű, hanem a m. szem származéka.

Siliz: Zilbcb (Wolfram, H. i. h.): Zselic (eltűnt falu Lenintől északkeletre, Zala m.), 1408: Zelich, 1455: Zelycz (Cs. III. 125). Vö. Kniezsa I. 1955. 36-7. Trebiz: Trébbcb (Wolfram, H. i. h., Kniezsa I. 1955. 37): Trebec (így Csánki;

1323