Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Bokányi Péter: Egyszavak versei
hajlékonynak tűnnek: a vers sajátos grammatikája pillanatonként újabb és újabb értelmezési lehetőségeket villant fel - különösen igaz tehát az, hogy nincs végső olvasata a műveknek. Ez a játék, ez a látszólagos komolytalanság könnyedséget sejtet; pedig oka véresen komoly: lehet-e újra szólni a szavak által, a nyelven keresztül. Balló László bevallottan kedves Mallarméja sejlik föl a versek mögött: megkeresni a szavak ősi gyökerét, hogy valóban hiteles legyen a megszólalás, hogy a versbe visszajutva azon keresztül megtisztuljon a szó: „Minden szó versben fogant és utolszor / egy sárban vergődő' disznó örök / káromszavában nyer végalakot - mondja Balló László Alkalmi verse. Az Ezla könnyei a szó, az „egyszavak” uralma alatt áll. A versek többségéből kiemelhetők azok a szavak, amelyek miatt a vers megíródott. Balló ezt az „egyszavazást” úgy éri el, hogy szakít a hagyományos mondattal, verseinek mondatai grammatikai szempontból nem definiálhatók: valamiféle pszeudomondatok csupán. Jellemzően állítmánynélküliek, a mondatépítést izolált szavak végzik, amik izoláltságuk révén önmagukban maradnak. Jelentésüket így nem befolyásolják a környező szavak; kísérletnek tűnik ez a der- ridai differance kijátszására: a hagyományos mondatkontextus megszüntetése a kontextus jelentéselcsúsztató szerepét semmisíti meg, érintetlenül hagyva a szót. Kétséges viszont, hogy az egy szó így valóban képes jelenteni valamit - jelentése nem is valamiféle fogalmi jelentés, sokkal inkább hangulatra, érzésre utal. A lírának így valamiféle ősállapota felé mutat tehát az Ezla könnyei kötet verseinek többsége, afelé az állapot felé, ahol a vers érzések kifejezője akar lenni, s a szó a fogalmiságon túl mágikus jelentéssel bír. így lesznek magyarázhatók a kötet kapkodó, kántáló, szavakat kereső versei: bennük a líra keresi autentikus szerepét. Játszani a szabályok pontos ismeretének birtokában lehet. Balló László versein érezhető a jó értelmű magabízás: a nyelv könnyed, tudáson alapuló kezelése, illetve a forma magabiztos ismerete. Játékai így hitelesek maradnak, nem kísért a blöffszerűség; a játék nem a mondani tudás hiányát hivatott elfedni. Balló játékai igenis mondani akarnak: a 86-os kvázi-létezés érzése fejeződik ki itt nyelvileg. A kvázi-érzés autentikus kifejezője a kvázi-vers kvázi-grammatikája - a választott forma, nyelv tehát az egységes gondolati centrum kifejezője. A játék színvonala viszont nem mindig egyenletes. Jellemzően jó nyelvi ötletek szolgáltatják a kísérlet alapját, s a kísérlet révén megerősödnek a szavak. Ilyen jól sikerültek pld.: a „göndörgő pipafüst” (Anno domini); a józan ittélőképesség” (Eumolpusz temetkezése)-, a „frigyfakadás” (A búvá kis porszem)- azok a szavak, amelyek a költő „beavatkozása” nyomán megemelkednek, intenzívebbek lesznek. S aztán vannak olyanok is, amik inkább egy hirtelen ötlet szüleményei, s puszta nyelvi poénként értékelendők: „zöldedé dző fűszál”, „mámorkor”, „volttest” például. E kettősség a versekre is igaz. Bekerültek a kötetbe olyan művek is, amik létüket egy jópofa ötletnek köszönhetik csupán („Mikor kicsi voltam / egyszer elvittek és / azóta elvagyok” - szól az Adalék című vers), ahol a nyelvi játék nem szervül, inkább önmagáért valónak tűnik. Balló László Ezla könnyei című kötete egészében kész, koherens munka. Ennek ellenére mégis valami hiányérzet követi a versek olvasását, hiszen a 1353
