Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Bokányi Péter: Egyszavak versei

játékban mégiscsak van valami kísérletezés- készülődésszerű. Kétségtelen ugyan, hogy a kísérlet felvillant egészen konkrét ígéreteket is: azt, hogy van/lesz Balló Lászlónak kiérlelt, komoly hangja. Ahol a nyelvi játék, az ötlet nem az „egyszavakban” érvényesül csak, hanem teljes verset képes maga köré építeni. Bár nem egy ilyen verse van a kötetnek, mégis hadd emeljük ki az E finom por címűt. A nevét a porba ujjával író én töpreng „alkotása” értelmén: „Odaírom: e finom por vagyok csak, / Ki itt hiányzóm; így szólhatok; / A mást- állító betűk úgy ragyognak, / amilyen nem vagyok.// Vagyok, ki megszűnik, amint leírom. / Ottnem-létem megcsillan ridegen. / Magam se értem mint lehetek ily más. / Ennyire idegen.” Az ötlet, a „hiánnyal alkotás” itt valóban képes arra, hogy felemelkedjék az ötlet szintjéről: arra, hogy verssé váljon.

A kötet felépítése is sugallja a készülődés-jelleget. Az utolsó két ciklus - különösen az utolsó, az Enfilade - élesen elkülönül a korábbiaktól: jellemzően „komolyodnak” a versek, kisebb szerephez jut a játék, illetve válik fokozottabban funkcionálissá. Létezik persze veszélye ennek a beszédmódnak is: előfordul, hogy túlzottan „egyjelentésű” lesz a vers, a játékról való lemondás a jelentéshorizontok tágításáról való lemondással jár együtt (pld. Kean vagy Epilógus című versek).

Összetett, érdekes kötet tehát az Ezla könnyei. Vélhetően benne az elmúlt 10-11 év versei foglalnak helyet egymás mellett, így a kötet Balló László pályájának alakulását is jelzi. Költő írta a verseket: a nyelvét, „szakmáját” alaposan ismerő, aki hiszi azt, hogy a megszólalás felelősséget hordoz. Hogy az irodalom nem az írók játszótere csupán, hanem mondani hivatott. A mondásig azonban nehéz út vezet: Balló László útjának a cél előtti talán utolsó állomása az Ezla könnyei.

(Fekete Sas Kiadó, 1997.)

1354