Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Rónay László: A fertő elfeledett költője: Mentes Mihály

Megláttalak... És a szívedre bújtam.

Én bohó gyermek megszerettelek,

Mert szemed lágyan simogatta orcám S karod anyás volt, puha és meleg.

Édesanyám vagy. Mind csak ezt susogták A képek, szobrok, a márványfalak És a sok édes drága tiszta testvér Lenn csendes márvány-oltárok alatt.

Édesanyám vagy, ezt tudom csak rólad.

0 csakhogy végre megtaláltalak!

Hiába tép el a kegyetlen élet,

A szívem mindig tenálad marad.

(Róma)

A Te vagy a mester ciklus Mentes Mihály eddigi lírájának tetőpontja, s egyben olyan ihletforrása, amely a későbbiekben új és új variációkban jelenik meg. Esti Himnuszanak hibátlanul szép sorait ez az élmény sugallja és hitelesíti:

Ó messze csillagvégtelen Mely kitárul hűs éjjelen.

De elzárja a szép titkait,

Mikor a közel nap vakít.

S a csillagvégtelenen át Egy fényes napszem idelát.

Minden nap az ő tükre csak,

Meleget, fényt mind tőle kap.

Ó örök Nap, szent Végtelen,

Imádlak a hű éjjelen.

S bár rejtve vagy, ha keresünk,

A csillagok közt meglelünk.

A gazdasági világválság évei az országban rohamosan növekvő szegénységre, a nemhogy csökkenő, de mind végletesebbé váló vagyoni különbségekre, a kiszolgálatott néprétegek helyzetére irányították a figyelmet. A jezsuiták, elsősorban a szegedi rendház tagjainak felrázó beszédei és írásai, Mécs László egyes versei, Harsányi Lajos megnyiltkozásai, a fiatal katolikusok szociológiai elemzésekkel felérő látleletei, a változatlan egyházi nagybirtokok miatt növekvő belső elégedetlenség Mentes Mihályt sem hagyták érintetlenül. A lélek orgonái (1933) című kötetének Kenyérmag és olaj ciklusában jónéhány elkeseredett, vádoló látleletét olvashatjuk a parasztok

913