Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Rónay László: A fertő elfeledett költője: Mentes Mihály

elnyomorodásának. Ezekből a versekből többnyire hiányzik a megnyugtató, belenyugvó lezárás, a leírás módja inkább az elítélés vagy a tehetetlenség mozdulatában teljesedik ki. „Jó volna józannak lenni” — ez egyik versének önjellemző címe, de nem tudta elhallgattatni szívét (ez is az ő kifejezése). Egymás után születtek vádoló hangú, együttérző versei, a Kenyeret, a Kalászgyűjtők, a Proletárkarácsony és a többiek. A szabad-e, lehet-e? lelkifurdalásának, önkínzó gondolatainak hiteles dokumentuma:

Járok az utcán márványarccal,

Jóllakottan, meleg szép ruhában.

Jön a sok rongyos ember, asszony, gyermek.

Gyűlölnek és irigyelnek.

Én vagyok nekik a gazdagság,

Én vagyok a kegyetlen önzés,

Akit gyűlölni kell.

És nem tudják, hogyan is tudnák,

Hogy a lelkem milyen kegyetlen Súlyos terhet cipel:

Szabad-e? Lehet-e?

Ez a költemény is jelzi, hogy ekkoriban vetett számot hivatásával, a papi sorssal. Gyakoriak önreflexiói, s Jsten hegyére” menekül megoldásért, de érzi, hogy küldetése szerint a „völgyben”, a szenvedő emberek között kell munkálkodnia:

Ezer szív fáj az én szívemben,

Ezer vágy zúg az énekemben.

Egyedül nem röpülhetek:

Vagy fölírom az egész terhet,

Vagy itt pusztulok magam is.

Vállalom, Uram. Add, hogy merjek.

(Isten hegyén)

E nehéz feladatát azzal könyíti meg, hogy a magyar szentek példáját idézi, alakjukat aktualizálja. így születnek Szent Margit szigetén, Szent Erzsébet rózsái és Szent László király, te kellesz nekünk című szép költeményei. Igen szerencsés érzékkel éli bele magát Isten bolondjának szerepébe, akinek az a küldetése, hogy felderítse és ezáltal reménységgel töltse el a megfáradt embereket. (Isten bolondja). Am a derű, az önfeledtség hangjait újra meg újra ellenpontozzák önvizsgálatai, s ezek során mind erősebb az az érzése, hogy ő is felelős a világban tapasztalható nyomorúságért, az emberiség bűneiért:

Mindennap újra összetörik gőgöm

És szégyenemnek könnyét önti rám.

A szívem vérzik. Dobogása bánat.

S mea culpánál nincsen más imám.

(Mea culpa)

914