Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Grull Tibor: A barokk redőzete

kontraszthatást nem feltétlenül eredeztetném a manicheizmusból, hiszen megvan az már Jézus példabeszédeiben és János leveleiben is). Egy anonimitásba burkolózó tanulmány pedig (B. A. kritikus Gyermelyről - ugyan miért nem meri vállani nevét?) Szentkuthy „Barokk Róbert” című kvázi-ön- életrajzi regényéről értekezik, amelyben Róbert a kereszténység valamennyi irányzatának és szövegének óriási szintézisét, a monumenta catholica-t akarja megteremteni.

„A barokk az a korszak, ahol a vallás, filozófia, természettudomány és művészet útjai radikálisan szétváltak, hogy aztán majd külön-külön útjaikat bejárva, az egymással való olykor könyörtelen harcaikból megerősödve-meg- szelídülve és kígyóbőreiktől megszabadulva ismét egyesüljenek” (Kőszegi, i. m. 70). Mindez igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy minden szétválást egységesülésnek kell megelőznie. S a barokk a kánon és a szintézis kora is. Leibnitz híres (Voltaire felől nézve hírhedt) szavaival: „a lehetséges világok legjobbika” - amely világhatalmakká nőtt országaival, uralkodóinak és a Tridenti zsinaton Jelébredt” egyházának roppant gazdagságával és mérhetetlen hatalmával egy utánozhatatlan művészetet teremtett. Egy művészetet, amely - s ez válasz Miklóssy kérdésfeltevésére - nemcsak csillogása, hanem gőgje miatt is utánozhatatlan. A „fesz és pöf cifrái” - Kazinczy szavai ezek - lehetnek megdöbbentőek, sőt lenyűgözőek, de nem csábítanak imitációra. „A barokk panoptikum egy ideig elvarázsolt, de aztán elengedett. Pompája kifakult, háboníi elfüstöltek, a barokk álom aludni tért” (Kőszegi, i. m. 70).

Érdemes volt egy kis időre felkelteni.

907