Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Grull Tibor: A barokk redőzete
GRULL TIBOR A barokk redőzete Lehetséges barokk. AKomárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle különszáma (szerk. Jász Attila), VIII. évf. 24. szám, Tatabánya 1996. 134. old. Itáliában 1570 körül bukkant fel a barokk szó, amit akkoriban groteszk és szatirikus ötletek, különleges művészi effektusok megjelölésére használtak. Eredetét illetően szinte véget nem éró' viták folytak, de ma már biztosra vehetjük, hogy a stíluskorszak-elnevezéssé kövült kifejezést nem a portugál barmodból (kagyló alakú gyöngy), nem is a francia perruqueből (paróka), hanem az olasz őaroccóból kell származtatnunk, amely a szillogisztikus logika egyik bonyolult alakzatát jelentette. Vagyis a barokk, ez az eró'sen vizuálisnak, képközpontúnak tartott stílusirányzat alapvetően nem képzőművészeti, hanem filozófiai terminusként született meg és hatott korában! A kötetben összegyűjtött tanulmányok nem a barokk-fogalom körül, különösen a XIX. század óta fel-felcsapó, Burkckhardt, Croce, Wölfflin vagy Cysarz nevével fémjelzett vitákhoz akarnak csatlakozni, só't ezeket - egy kivétellel - nem is érintik. A tanulmánygyűjteményben tudatosan felvállalt posztmodem megközelítés számára a barokk mint korszak-fogalom ugyanúgy objektív valóság, mint azok az irodalmi, zenei vagy képzőművészeti - alkotások, amelyekkel kapcsolatban ezt a fogalmat emlegetni szokták. Croce még megengedhette magának, hogy a barokkot egyszerűen csak cattivo gius- fonak, a „rossz ízlés megnyilvánulásának” nevezte, a posztmodern olvasat azonban, igyekszik a múltbéli stíluskritikai irányzatok minden hordalékától megszabadulni, hogy csak a művekre (és persze önnönmagára) hivatkozhasson. Egyedül ez teszi lehetővé - állítja -, hogy az adott szerzővel, művel vagy korszakkal állandó, élő dialógust alakítson ki, s új mélységeket fedezzen fel tárgyában. A megtörtént múlt - tanítja - csak úgy létezik, ha mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Csakhogy ebben az értelmezésben - legalábbis számomra - elvész a legfontosabb: a színek, a szagok, a szövegek: ahogyan azt a kortársak, vagy maguk a szerzők látták, érezték, olvasták. Ezt az egoizmust oldja fel némileg a kötet címe: a J^ehetséges barokk”, amely jóval több szerénységről tanúskodik, mint a hasonló témájú összegző munkákban megszokott jl barokk” címváltozat. Ráadásul a könyv tipográfiai, szerkesztés és belső tartalom szempontjából egyaránt mesteri munka. (Kár, hogy a festmények reprodukcióinak igen gyenge minősége kissé rontja az összhatást.) A szerkesztők talán Gilles Deleuze tanulmányának egyik mondatából merítették azt a remek ötletet, hogy az írásokat egy barokk templom (mégpedig stílusosan a vatikáni Szent Péter-székesegyház) szerkezeti elemei 905
