Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Kuntár Lajos: Vasi Szemle kontra Írott Kő
így kezdődött: „A szombathelyi Kulturegyesület Faludi Ferenc irodalmi szakosztályában Székely László dr. elnök lemondásával kecsegtetni kezdett az a gondolat, hogy az új elnökkel elkezdődő új éra reprezentálni fogja a mai mentalitású vasi irodalmat, s ezzel az irodalmi szakosztály végre, éves vajúdások után, betölti hivatását. Azok a körök azonban, akik eddig is a mozdulatlanság kőruháját merevítették az irodalmi szakosztályra, nem tudtak belenyugodni az új szellem győzelmes előretörésébe és ennek köszönhető, hogy Bárdosi Németh János mindenki által világosan látott okokból visszalépett az elnökségtől”. Azt is írja a cikk, hogy „azok a fiatalok, akik fluktuálóbb szellemet, mai ideológiát kívánnak a kulturegyesület irodalmi szakosztályától, ha az új elnökjelöltben nem látják garantálva az elkövetkezendő modernizáló reformok keresztül vitelét, nem vállalhatják továbbra a közösséget a szakosztállyal.” Vas megye, különösen pedig Szombathely város kultúrális életét és annak szintjét meghatározó Kulturegyesület két szakosztályának, az irodalminak és a képzőművészetinek, - a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságának és a Szent Márton Szépmíves Céhnek - a működése volt a leglátványosabb, sokakat érdeklő, természetes tehát, hogy a sajtó és az általa tájékozódó közönség megkülönböztetett érdeklődéssel kísérte az e két közösségben történteket. A „Hír” május 25.-i számában rangos helyen, az első oldalon indította a Jtulturproblémák Szombathelyen” című sokat ígérő, de keveset adó írását, amelyben Pálinkás Béla nótaszerző a problémát ennyire leegyszerűsítve látta: „egy-egy öregebb kolléga vitte a szót az első ülésen, a második ülésen, a harmadik ülésen és mi, fiatalabbak (én már akkor is túl voltam az ötvenen!) ültünk a széken, a sarokban meghúzódva és nem tudtam szóhoz jutni, mert 2-3-4 öregebb urnák mindig volt annyi mondanivalója, (amikből azonban semmi nem valósult meg), hogy a fiatalokról vagy teljesen megfeledkeztek, vagy pedig nem voltak kíváncsiak a szavukra”. A félévszázadot megélt szerzőnek az öregebbeket elmarasztaló ítélete valós alapját nagyban lecsökkenti az a sérelme, amely szerint vagy két évvel ezelőtt „szerzői estet óhajtottam volna nyélbeütni a Kulturegyesület cégére alatt a saját dalszerzeményeimből. Eljártam több illetékes faktornál, de roppant nehézségekbe ütközött a dolog. Látván ezt, egyszerűen abban hagytam az akciómat”. Az irodalmi szakosztályba felvett nótaszerző megbántódását fokozta az általa baklövésnek nevezett lépése: /elajánlkoztam zeneelméleti előadások tartására. Ebbe is beletörött a bicskám, pedig minden honorárium nélkül akartam ezt vállalni.” Pálinkás Béla alig hagyott valami nyomot a vasi irodalmi életbben, ami sejteni engedi a kétszeri elutasításának valós okát a Kulturegyesület részéről, a vélekedése tehát, mivel azt sértettsége motiválta, csak jelzés értékű, figyelemre méltó viszont az elnökválságról a „Nyugatmagyarországiban augusztus 30-án megjelent Jün meg emigy látom...” című írása, amely mint címe is mutatja, Fábián Gyulának válaszolt. A hosszasan kifejtett véleménye ellentétes Fábiánéval, viszont lényegében azonos a Hegedűs Ferenc által kifejtettekkel. írásában az érdemel figyelmet, hogy a fiatalok követeléseit azzal tette hangsúlyozottá, hogy megfogalmazta az irodalmi folyóirat szükségességét: „Irodalom és irodalmi élet nem létezik nyomtatott betű nélkül! ... Mert az irodalom, az irodalmi élet levegője a betű!” Uj irodalmi társaság létrehozását sürgette, amely megvalósítja a fiatalok követeléseit. 892
