Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Kuntár Lajos: Vasi Szemle kontra Írott Kő
nak megy. A beszámolót jegyző (n. f.) azaz Hegedűs Ferenc megállapította, hogy Jánossy szereplése „Tökéletesen olyan urambátyámosan és vadvirágil- latúan egyéni ízű, amelyekkel sikerült is nevét fogalommá tenni.” Hegedűs szerint a zsinoros magyar ruhában nemes hevülettel, két felemelt karral ágáló, nem előadást, hanem szónoklatot tartó Jánossy megbélyegezte és elutasította az egész modem költészetet, s ellentétként méltatta „a nagyálmú városalapító” Éhen líráját, bizonyítva annak szükségességét, mert amint mondta „Amíg emberi öröm, könny, kacagás és bánat lesz, lesz líra is. Kell is, hogy legyen, mert különben az ember a mai eltechnizálódott kultúrában belefulladna a pocsolyába.” Nem olyan szélsőségesen ugyan mint Jánossy Gábor, de a költészet új útjait keresők elmarasztalása gyakran megtörtént a Kulturegyesület kebelében is. A konzervatív vezetés természetesen ragaszkodott nézeteihez, igyekezett távolságot tartani a modem költészettől ezért az irodalmi rendezvényein szereplőket megszűrte, sőt ragaszkodott az elhangzó versek bemutatásához, vagyis: cenzúrázott, ami azt is jelentette, hogy nem engedte a fiatalokat szóhoz jutni! A vezetésnek ez az eljárása, fokozta az írók közti nemzedéki ellentétet, ami a harmincas évek elejére, természetesen más okok közrejátszásával, elnökválságot eredményezett. Ennek előzményét és hiteles okát Hegedűs Ferenc J/li van a Faludi Társaság elnökválsága mögött?” címmel a „Vasvármegye” 1932. augusztus 20-i számában tárta a nyilvánosság elé. A neves publicista írása bevezető soraiban hangsúlyozta, hogy a Faludi Társaság működési zavarai nem egyedülállóak: hasonló a helyzet a képzőművészeti szakosztálynál is, amelynek tagjai szintén önállóságra törekszenek. A fiatal írók az önállóságot a saját pénzkezelési jog megszerzésével vélték biztosítani. „A Kulturegyesület ugyanis - írta Hegedűs - azt a pénzt, amit az írók keresnek azzal, hogy a különböző rendezvényeken fellépnek, ez időszerint nem juttatja irodalmi célokra, hanem egyéb szükségleteire fordítja.” Az írók ellenszolgáltatás nélkül vállalták a szerepléseiket, így magától érthetőnek vélték, hogy az általuk elért tiszta bevételt megkapják, mert alapot kívántak volna képezni, amiből: „Könyvkiadói szervezetet, vagy irodalmi folyóiratot szeretnének a pénzből életre segíteni. ... amíg valamelyik szerv meg nincs, addig komolyan nem lehet vasi irodalmi életről beszélni.” - emelte ki Hegedűs az írók célkitűzését, amit nemcsak a fiatalok akartak elérni. A „reformer írók” legfőképpen azért harcoltak a saját kiadó, vagy folyóirat létrehozásáért, mert a Kulturegyesülettől nem kapva szereplési lehetőséget a rendezvényeken, nem válhattak ismertekké, népszerűség nélkül pedig még az önerős könyvkiadás keretében sem juthattak saját kötethez. Az I. világháború és a Tanácsköztársaság gazdasági és társadalmi viszonyai között az ismert és népszerű írók is arra kényszerültek, hogy könyveiket önerőre támaszkodva adják ki. Meg kell állapítanunk, hogy példaadó az a leleményesség és erős akarat, amellyel a vasi írók műveik megjelentetésére már 1917-ben létrehozták a Nemzedékek könyvkiadói vállalkozásukat. A Finta Sándor, Ősz Iván, Kocsis László és Váth János vezette önerős könyvkiadás az írók kölcsönös segítségén alapult. A Vas megyén kívülről is jelentkező alkotók előfizetéseket gyűjtöttek egymásnak és a kötetüket csak akkor rendelték meg a nyomdában, ha az 889
