Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában
KIRÁLY PÉTER A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában 1. A népek és a nyelvek A világ ma ismert, illetve régebben említett népeinek és nyelveinek pontos száma nem ismert, de ez mintegy négyezerre tehető.1 E számban természetesen nem csak a nagy történeti múlttal és a gazdag és régi írásbeliséggel rendelkező nyelvek értendők, hanem a különféle kisebb-nagyobb törzsek, nemzetségek, illetőleg a nyelvjárások és a tájnyelvi egységek is, amelyeknek esetleg még írásbeliségük sem alakult ki. A nép neve és a nyelv megnevezése általában fedi egymást. Előfordulhat azonban, hogy a nemzet nyelvét beszélő népcsoportok megőrizték saját etnikai nevüket (vö. székelyek). Közismert, hogy minden tulajdonnév közszóból származik. így minden személynévnek, népnévnek, földrajzi névnek eredetileg közérthető jelentése volt, amely azonban az évszázadok folyamán esetenként értelmét veszthette.2 Az alábbiakban néhány honfoglalás előtti, illetőleg honfoglaláskori népnév eredetét mutatom be, olyan népek nevének szómagyarázatát, amelyek a magyarok történetében fontos szerepet játszottak, majd ezt követően a magyar népnév eredetére térek ki. Orosz: az északi germán, skandináv roos, rüs szóból származik, a magyarba azonban valamelyik török nyelv közvetítésével került, amelyben a szókezdő r elé egy magánhangzó-előtét járul. Megjegyzendő, hogy a magyarok számára a szókezdő r nem okozhatott gondot, vö. például a valószínűen finnugor eredetű rossz szót. Ezzel összefüggésben Vámbéry Á. (1895/1989. 242) azt tartja, hogy „e hangbeli viszony a magyar orosz és az eredeti rusz között inkább szól Árpád magyarjainak török eredete mellett...”. Hasonlóképp vélekedik Makkay J. (1993. 71-72) is: ,A kazárokkal együtt élő, a 9. században a keleti szlávokkal /varégekkel/ ruszokkal és Kievvel rendszeresen érintkező Árpád népe tehát magyar nyelvű nem lehetett, mert abban az esetben átvette volna a szókezdő o- nélküli eredeti rus'-1.” A tájékozódás érdekében az alábbiakban a forrásokat igyekszem megvallatni. Dzsajháni tudósításaink (870 körül) felhasználásával Ibn Ruszta (930 táján) és Gazdizi (1050-1053) arab nyelvű munkáikban külön írnak a szlávok- ról ( as-Saqlabija) és a rüs-okról (ar-Rüstja). A magyarok (al Maggarija) című 94
