Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Bokányi Péter: Érzések történetei
BOKÁNYI PÉTER Érzések történetei KÁLNAY ADÉL KÖVEK IDEJE CÍMŰ KÖTETÉRŐL Kálnay Adél köteteit jellemzően két komponens határozza meg: egyik a majd minden írásában megjelenő szerzői életanyag, a másik a szándék, ami a személyes múltat változatlanná, örökké akarja tenni: irodalmi művé kívánja rendezni. A szerző előző kötete, a Szindbád ismét elindul írásait elsősorban a szándék határozta meg. A személyes múlt az elbeszéltség révén kellett volna, hogy Jrodalmiasodjék”: az író kiszólások, kommentárok, esszéisztikus betétek voltak hivatottak e szerepet betölteni. Maguk a történetek nem váltak kellően fikcionálttá, önmagukban nem voltak képesek a mondásra. A 96-ban megjelent Kövek ideje kötetben változott a helyzet. Az alap (ti. a szerzői életanyag) továbbra is meghatározó, viszont háttérbe szorul az elbeszélő: megerősödtek a szövegek, képesek önmagukban/önmagukért helytállni, nincs szükségük a narrátor támogatására. A múlt így letisztul a „csak- személyestől”, a mesék valóban mesékké válhatnak, képesek a fikció világába emelkedni; szemantikai horizontjuk ennélfogva tágul, elvész a szerzői szándékot tükröztető, helyenként kissé didaktikus tanulság - ami az előző Kálnay-kötetet még erőteljesen meghatározta. A Kövek ideje novellái - mint Kálnay Adél írásai általában - két idősíkot érintenek. Egyik az elbeszélés jelene, az a jelen, amelyik keresi az elbeszél- hetőt, az elmondhatót. Tárgyát a múltán találja meg, s szól szeretetről, örömről, bánatról, otthonról, családról; azokról a „közhelyes” értékekről, amelyekről az ezredvég embere nehezen képes autentikusan nyilatkozni: alig hihető, hogy lehet ezekről még úgy mondani, hogy a kimondott ne váljon frázispufog- tatássá. Ugyanakkor feltétlenül fontos ezekről szólni, hiszen ezek azok az értékek, amelyek a ma számára már csak nosztalgikus emlékként működnek; korunk nem az a kor, amelyik ezeket preferálná. Kálnay igazán jól sikerült írásaiban (pld. Gyöngyszem, zöld foglalatban) az idősíkok nem különülnek el igazán (a múlt meghagyja nyomait a jelenben), az idő bizonytalanná válik. Markáns idővonatkozások híján a történet is függetlenednek tértől és időtől: nem a történetszerűség linearitását követik tehát, sokkal inkább az emlékezés szubjektív logikátlansága szervezi őhet. Az idő és tér elbizonytalanítása aztán képes valami egészen sajátos, csak a szerző írásaira jellemző atmoszféra keltésére: az emlékezés homályos volta, a múlt elő- majd eltűnő titkai a régi fényképek sárgás-szürkés patinájával vonják be Kálnay Adél szövegeit. Az elbeszélt mesét ugyan lineárisnak, koherensnek érzékeljük, de felerősödnek olyan, a cselekmény számára fölösleges részletek, 847
