Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
szegény lesz, mint Krisztus - mondtam nagy komolyan szóljon, megyek magával a misére. Megbotránkozva kancsalított rám csontkeretes szemüvege mögül: - Szóval romboljanak le kétezer évet? - Miért? Nem érné meg maguknak, hogy egy ilyen megveszekedett ateistából hívó't faragjanak? Nevettem, ő szömyülködve csapta össze tenyerét. Kiköltöztem. A mátyásföldi belügyes lakótelepen kaptam másfél szoba összkomfortot. A fizetésemet nem tudtam elkölteni, nem is volt nagyon mire, hiszen annyi kedvezmény illetett meg bennünket, hogy gyakorlatilag megspóroltuk. Ment az OTP-be. Ágnes! Egyetemista, röpcédulákat osztogatott, írógéppel sokszorosított lapocskát szerkesztett Új Október címmel. Behozattam, letámadtam, megijedt. Kezes bárány lett másnapra. Csak két pofont adtam neki, s a mellét szorongattam. De beígértem a gumibotot hímvesszőnek. Sipos elintézte, hogy kiengedjék, és én tartsam vele a kapcsolatot. Beleszerettem. Őrületes, mit művelt az ágyban! Olyan odaadó, vad, sikoltozó volt, hogy néha féltem, belehal egy-egy szeretkezésbe. De, szerencsémre, mindig fóltámadt a karjaimban, a golyóimat simogatva. El akartam venni. Sipos hülyének nevezett, s dorgáló hangnemben közölte, hogy tilos, azonnal kirúgnak, ha meg merem tenni. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Megcsömörlöttem mindentói. A vértől, a mocsoktól, önmagámtól. Különböző' lakásokban találkoztunk, amiket a Belügy bérelt, s ha jól emlékszem, a Búsuló Juhász közelében, egy gellérthegyi villában ölelkeztünk utoljára. Nem titkoltam, hogy a szolgálati fegyelem arra kötelez, vessek véget kapcsolatunknak. Ezzel a szervtől is megszabadul, nem kap új összekötőt, elengedjük. Ágnes ez utóbbinak, hogy szabad lesz, borzasztóan örült, de annak, hogy a szerelmünket akaratunk ellenére megszakítsuk, egyáltalán nem. Kétségbeesetten sírt. Én pedig nem tudtam megvigasztalni, csak ültem, ültem meztelenül az ágy szélén, hátam mögött a párnán Ágnes pihegett, s törölgette a szemét. A paplan csak a derekáig takarta, két gyönyörű, feszes melle ingerlőén csábított. Hozzám kúszott, fejét a térdemre csúsztatta s a tekintetemet kereste: - Tudod, hogy eleinte utáltalak? Mert kényszerítettél, erőszakkal szereztél meg magadnak. És lelkiismeret-furdalásom volt, hogy árulkodom a társaimra. De te egyre gyöngédebb lettél, s minden árulást feledtetni tudtál velem. Kicserélődtem. Ahogy belém csorgattad magad, nemcsak a testem alakult át, az eszem is már ellenkezett a régi gondolkodásommal. Beláttam, hogy nem besúgás ez, hanem információcsere, adatszolgáltatás, amire a kiegyensúlyozott politikai életnek szüksége van. Hogyan lehetne másképp tartós konszolidáció - magyaráztad. De most, hogy vége a referálásnak, fóllélegzem ugyan, mégis, inkább csinálnám tovább, csak hogy együtt maradhassunk, csak hogy szerethessél. És szerethesselek én is. Nem bírom ki nélküled. - Simogattam a haját, belenéztem a szemébe, vörösnek tűnt, mint a naplemente, s újra megkívántam. Bementem a Nagyfőnökhöz. Kefehajú, pirospozsgás, mélák tag. Mindenkire, kissé leszegett fejjel, alulról fölfelé néz, akár áll, akár ül az illető, mintha a veséjébe akarna látni. Nagy, méla nyugalom terül el rajta. Hideg, zöld szeme, rezzenéstelen arca, páncélököl homloka azt szuggerálja: - Mondhatsz bármit, úgyis mindent tudok! Az volt az érzésem, várta, hogy fölkeressem, s meglepett, hogy nem tolt le, sőt... - Hát megértem, Bordi elvtárs az indokait, 836
