Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
- Egy akasztós szekrény meg egy könyvespolc nekem is kellene...- Vidd csak, vidd, Bordi elvtárs! Majd megegyezünk az árban.- Egyszer csak hazajönnek a fiai, Zsiga bátyám. Haza kell jönniük...- Oh, az a temetésem napja lesz - legyintett, majd kicsit fátyolos hangon, látszott, elfárasztotta a beszéd, hozzátette -, de addig is hozz nekem egy pohár hideg vizet. Karesz azon töprengett, maradjon-e még, de hát nem hagyhatja itt az öreget ilyen feldúlt állapotban. A beszélgetést most inkább a múltra tereli, attól felvillanyozódik, a régi emlékektől valósággal megfiatalodik ez a sok csatát, győzelmet és vereséget megért vöröskatona. A friss csapvizet szürcsölve itta ki a pohárból, s nagyot sóhajtva dőlt ismét hátra a fotelben.- Másképp volt ez régen - törte meg a hallgatást Karesz -, igaz, Zsiga bátyám? Egyszerűbb volt, tisztább és igazságosabb. 25 Tóth atya naplójából „Legyen meg a te akaratod” - mondjuk a Miatyánkban. De csak mondjuk. Nem hisszük el Istennek, hogy minden, ami történik velünk, a javunkra válik. Nem merünk ráhagyatkozni. Igen, ez a legnehezebb: önmagunkat nem feladni, hanem átadni Isten gondoskodó szeretetének. Bevallani, hogy ő tudja igazán, mire van szükségünk, ő képes átlátni térben és időben sorsunk alakulását. Lehet, hogy ez az emberi nagyravágyással és kozmikus gőggel szinte összeegyeztethetetlen feladat. Jézus tehát hiába nyugtatgatta volna tanítványait századokra szólóan? - A mennyei Atyának mindig gondja lesz rátok. Egyetlen hajszálatok sem görbülhet meg az ő tudta nélkül. Bízzatok: én legyőztem a világot? ,Eegyen meg a te akaratod” - ismételjük. De hogyan élünk? Háborgunk a minket ért csapások miatt, melyek természetesen igazságtalanul sújtanak, és keveselljük a minket ért jót, mert másoknak, lám, több jut belőle. S már előre rettegünk a várható újabb rossztól, melyet sem büntetésként, sem próbatételként elfogadni nem bírunk. Állandó a bizonytalanság-érzésünk, mert gyönge a hitünk. Egy percig sem gondolunk arra, hogy Isten a létet netán folyamatosságában tekinti át, egyszerre számol múlttal, jelennel, jövővel, térkép számára az egyéni élet, melynek összes útkereszteződését és kanyargásait ismeri. Rajtunk múlik, a szabad akaratunkon, hogy lelkünk iránytűjét követjük-e, vagy engedünk a minden áron való érvényesülés ösztökéléseinek. Ä világgal már megjártuk. Nem olyan kezes hozzánk, mint azt eleinte reméltük. A világ ellenáll a mi egyeduralmi törekvéseinknek, mert megvannak a saját természeti, biológiai, univerzális és spirituális törvényei. Ki akartuk ragadni Isten kezéből a glóbust, de monomániás gazdájaként semmire sem mentünk vele. Fölöslegesen próbálkoztunk e földi megváltással: materialista, ateista, egzisztencialista rögeszméink által nem lett sem jobb, sem igazságosabb és nem lett emberségesebb sem. Isten nélkül nincsen tartós értéke és eredménye semmilyen emberi erőfeszítésnek, kárba vész a legboldogítóbb terv és a legrészegítőbb álom is. Istent vissza kell hívni ebbe a világba, s nem tovább űzni innen. De csak 828
