Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Elter István: Újabban fellelt arab források a honfoglaláskori magyarság viszonyairól

■ Al-Nasir li-din Allah (kalifában) ez nagy megütközést és mély szo­morúságot keltett. Az emberek megijedtek és reszketés vett erőt rajtuk. • A Magasztos Isten azonban könnyített (sorsukon), ugyanis a nevezett csütörtöki nap késő délutánján megérkezett Muhammad b. Hasúim le­vele, amelyben azt jelentette, hogy (a turkok) önszántukból visszafor­dultak és hazatértek az iszlám országából. A Magasztos Isten eltérítette őket a muszlimoktól. 1 ■ Al-Näsir li-díh Allah szomorúsága azonmód eltűnt, kedélye megnyugo­dott. A rettegés is megszűnt: Isten megvédelmezte az ő szolgáit. 2 • Shawwál hó 23-án, hétfőn (VII. 11.) levél jött Műsá b. Muhammad b. al-Tawil-tól, Huesca város kormányzójától, amelyben beszámolt arról, hogy a (turkok) visszafordulásáról szóló hír igaz, (az ellenség) hanyatt- homlok elmenekült. ■ Levelével együtt a tőlük elvett nyilakból, fegyverekből és felszerelések­ből is küldött. Igaz volt tehát az a hír, hogy hátatfordítottak al-Andalus- nak. Istennek ereje hatalmasnak bizonyult és megelégelte (tetteiket). 3 • E vad nép támadása al-Andalus Felső Végei ellen Katalónia felől jött. Amerre csak ott elvonultak mindenkit leigáztak. A Felső Végek szélén, Lérida városának kapujában, shawwál hó 19-én csütörtökön (VII. 7.) ütöttek tábort. Előőrseik (innen kiindulva) törtek be Odén-ba, Cer- danya-ba és Huesca városába. Foglyul ejtették Yahyä b. Muhammad b. al-Tawil-t, Barbastro városának urát, szombaton, letáborozásuk har­madik napján. Igen nagy számban voltak, hatalmas tömegben (jöttek). Az élelmük elfogyott és az ország kivetette őket magából. Hét vezér alá tartoztak, egyikőjüket, közülük a legtekintélyesebbet Tyilah-nak hívták, őt követte ’h.r, (w).l.h.w.d.y, b.s.m.’.n, l.(x).s, c.r.w.d és h.d.h.d.y. ▼ Ezek a turkok Lérida városát nyolc napig tarották ostrom alatt. Isten azonban megóvta tőlük a muszlimokat (akik) sokaságuk ellenére is felvették ellenük a harcot. Visszavonultak hát táborukba remény- vesztetten. Isten ellenségeinek az élelme is elfogyott és a takarmány­nak is híján lettek, (Úgyhogy) teljesen szétzilálódtak. Isten megelégelte tetteiket. 4 46 Az őket jól ismerők elmondása szerint (e turkok) országa messze keleten van. A besenyők tőlük keletre vannak, velük szomszédosak. Róma földje tőlük délre esik, Konstantinápoly városa pedig kicsit ferdén 89

Next

/
Thumbnails
Contents