Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.

kinyitotta a cellajtót, és pirkadásig dumáltunk. - Hülye vagy! Ne dühöngj - szűrte ki fogai közül a szavakat, bagóval a szája szögletében, az egyik szélén beszívta, a másikon kiengedte a füstöt (talán ebből ered a bagólesó' kifejezés?) -, ígérd meg, hogy nem dühöngsz. Itt ennek semmi értelme. Ávéhások vagyunk, besoroztak, el nem engednek innen többé bennünket. Kegyetlen a kiképzés, de a jutalom sem marad el, meglátod. Arany életünk lesz. Bírd ki hát, és ne lázadozz.

Október. Sugár őrnagy, erélyes, ellentmondást nem tűrő hangon, dühösen beszél a csapat-eligazításon: - Szükségünk van rátok, elvtársak! A szocializmust meg akarja dönteni a csőcselék, a nyugati imperializmus egyetlen támasza. A fölhecceit, könnyen befolyásolható ifjúságot előőrsnek küldték ellenünk, utánuk nyomul a külföld által fölfegyverzett régi uralkodó osztály - tőkések, grófok, osztályárulók és lakájaik - nyamvadt hordaléka. Az életünk, a népi demokráciánk, a pártunk végveszélybe került. Nem kegyelmezünk, elvtársak, senkinek! Ti vagytok most az igazságosztók! Ha győzünk, a párt nem feledkezik meg rólatok. Rangot, új beosztást, magas dotációt biztosít számotokra a munkás-paraszt hatalom.

A tér. Romok, kilőtt tankok, szemétkupacok égnek szerteszét. Ide-oda futó, menedéket kereső embercsoportok, nők, férfiak, gyerekek. Látszik, az életükért rohannak összevissza, egymásnak ütközve, fedezéket keresve, betöltve a látómezőnket. Az őrnagy vezényel: - Kaszaboljátok le őket! Majd megtanulják, hogy nem lehet csak úgy föllázadni a lenini eszmék ellen! - A golyózáporban úgy dőlnek jobbra-balra az emberek, mint jégesőben a kukoricák. Száz méternyire tőlünk elesik egy asszony, a félje utána hajol, féltérdre ereszkedik, fejét a kaijára fekteti. Zokog. - Mit tettetek vele! Mit tettetek vele, ti átkozottak! - kiáltja elcsukló hangon. Az őrnagy vezényel: - Előre! Tölts! Indulás! Tíz lépésre vannak. - Lőjj bele! Lőjj bele! - rikácsolja az őrnagy, pisztolyával hadonászva. A többiek mennek tovább, én megtorpanok. Az asszonyt még meg lehetne menteni. Egész testem rázkódik, homlokomat ellepi a víz, kezem bénultan a ravaszon. - Lőjj bele! Vagy én lövök tebeléd! Parancsot kaptál! - Egy golyó az asszonyba, egy másikkal a férfi karját találom el. Ebben a percben a környező utcákból ellenforradalmár bandák, katonák, civilek, lepik el a teret.

Sugár őrnagy visszavonulásra ad utasítást. Géppisztollyal pásztázzuk az aszfaltot, miközben sietve hátrálunk. Az őrnagy torkaszakadtából: - Rükverc- be, fiúk! Rükvercbe! Odasúgja Szecsődinek: — Nem volt ez rossz munka. Legalább száz halott, sebesült vagy ötven. - Én döbbenten nézek az arcába, olyan, mintha részeg volna. Szeme véreres, tekintete fátyolos, vonásai kuszák, ajka torz mosolyba görbül, borvirágosan kipirult a pofalemeze. Körülbelül százan vagyunk, egyre gyorsabban haladunk hátrafelé, majd eltűnünk a mellékutcákban, házakban, üzletekben, a kirakatokon, betört földszinti ablakon át közeledve. Sugár elvtárs meghagyja, hogy délután ötkor mindenki jelentkezzen az óbudai zsinagógában, titkos találkozóhelyünkön. Oszoljunk szét, ki ahogy tud, jusson el oda.

825