Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon II.

- Krisztus, halgass meg minket!

A komódon hagyta, gondolta, a mise után majd hazaviszi és elolvassa. Nincs rajta szerzó', tehát vagy Halász Pius, vagy Bulányi György írhatta. A papi koronán említették a testvérek, hogy illegális kiadványt köröznek egyesek, az Egyházügyi Hivatal tudta nélkül, amiből esetleg komoly baj származhat. A jelenlevőit közül senki sem mondta, hogy kapott-e, olvasott-e ilyet, igaz, név sem hangzott el, de látszott, mindenki tudja, kik lehetnek a szerzőit.

Fölbolydult a templom. Piroska hangja: „Mennyei Atyaisten...” és a ráfelelő asszonyok Jrgalmazz nekünk!” kórusa elveszett a hangzavarban. Bár Piroska rendületlenül folytatta: „Megváltó Fiúisten... Szentlélek Úristen...”, választ alig kapott: Jrgalmazz nekünk... Irgalmazz nekünk”, de a következő sor - „Szentháromság egy Isten... Irgalmazz nekünk!” - már végképp belefulladt a kiáltozásba.

A plébános visszahőkölt a látványtól. A két padsor között, a templom közepén, asszonyoktól körülvéve, Bolond Bandi dülöngélt. Hárman-négyen a jobb karjába, vállába, hárman-négyen a balba csimpaszkodtak, s húzták-von- ták a kijárat felé. Bandi bömbölt, túlordítva valamennyiüket, a maga feje szerint citálva a litániát: „Szentséges Mária, édesanyám, könyörögj érettem! Apám, Szent Lajos, könyörögj érettünk!” Piroska és néhány roskatag, fekete fejkendős néne a négyzetben térdeltek, és sűrűn vetették a keresztet:

„Uram Jézus, légy velünk! Uram Jézus, légy velünk!” A zsivajból kihallatszott egy-egy fölháborodott hang: „Szentségtörés!” „Szűzanyám, az ördög bújt belé!” „Tóth atya, jöjjön, űzze ki a gonoszt!” Bandi dühöngve próbálta kiszabadítani magát az asszonyok fogságából, úgy tűnt, sikerül is leráznia őket, de azok újra ránehezedtek, belekapaszkodtak, lógtak a testén és ütötték a hátát, ahogy csak bírták. Bandi hörgött, artikulátlan hangokat adott, szájából fföcsögött a nyál, teste fájdalmas görcsben vonaglott. Hirtelen el- emyedt, s torz vigyorral az arcán üvöltötte: „Szent Punci, csöcsöréssz érettem! Szent Punci!” „Á! A! Óh borzalom!” - hördült föl a templom. - „Lucifer e szent helyen!” „Gyalázat!” Az asszonyok a döbbenettől elengedték a férfit, Tóth atya korpusszal a kezében közeledett hozzá, a megrökönyödött nők csoportja hátrébb húzódott, s a plébános a feszülettel többször keresztet rajzolt a levegőbe: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, távozz tőle, Sátán! Apage, Satanas!” Bandi ijedten meredt a papra, s szemével követve a kereszt függőleges-vízszintes mozgását, egyre csak hátrált. A kapuhoz érve, Tóth atya Bandi mellé lépett, s a füléhez hajolva suttogta: „Bocsásson meg nekemda mi Urunk Istenünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.” Bandi nehézkesen sarkon fordult, és kitántorgott a kapun. Az asszonyok egy csoportja pár lépés távolságra baktatott utána, elkísérve őt Simoncsicsék házáig. Megvárták, míg a kertkaput kinyitotta, s kimerültén lerogyott a sírkövek és koporsók közé, aztán caplattak vissza a templomba, az Üdvözlégy szavaival toldva meg lépteiket.

Tóth atya ornátusban az oltár mögött állt, s mihelyt az asszonyok elhelyezkedtek a padokban, félórás késéssel elkezdte a misét:- Az Úr legyen veletek.- És a te lelkeddel...

742