Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon II.
- A könyv tetszett, csak a figurái nem. Soréi pimasz osztályáruló, ahelyett, hogy fölvenné a harcot az arisztokratákkal meg a képmutató klérussal, könnyen beadja a derekát nekik, hogy mielőbb karriert csináljon. És ehhez eszközül a nőket választja.- De hiszen szereti őket...- Ezt nevezed te szerelemnek? Csalás az egész. Szexuális megtorlás a hatalmasokon az elszenvedett sérelmekért. Elcsábítja a feleségüket, a lányukat, és elhiteti magával, hogy szereti őket. Becsapja önmagát is, csak hogy hihetőbben játszhassa el a szerelmes lovagot. Undorító! Hol van az ő szerelme az én szerelmemtől? Igaz, én nem szorongatom a kezedet titokban, nem mászok be éjjel létrán az ablakodon, nem írók tucatszám rajongó leveleket neked, de nekem nem kell hazudnom senkinek. Más világ a miénk, sokkal őszintébb világ. A munkás-paraszt hatalom lerombolta az osztálykülönbségeket, nincsenek kiváltságosok, közelebb kerültek az emberek egymáshoz. Nő és férfi viszonya is megváltozott, nyíltabb és szabadabb lett. Tekla kisujjával fólitatta a szája szélén rekedt kávécsöppet, s huncut mosollyal leszopta róla:- Nem érdekel a politika. A könyvről beszélj, Zsülien. Annyit tudok, hogy a politika mindenkit megront, aki foglalkozik vele. A könyv az asztalon feküdt. A lány felütötte:- „Egy hirtelenszőke, szép alakú fiatal lányt pillantott meg, aki vele szemben ült le. Később figyelmesebben megnézte, s azt gondolta, hogy ilyen szép szemet még sohasem látott. A vacsora vége felé Julien megtalálta azt a szót, mellyel a lány szép szemét meghatározhatta: vakító."- Csak egyenlők között lehet szerelem, Zsülien is ezt tartotta. Tekla tovább lapozott:-,Kemény, gőgös, szinte férfias - állapította meg Julien. - Ebben a fekete ruhában még elragadóbb az alakja. Királynői jelenség...” - „Sokat gondolt a lány karcsú alakjára, fehér kezére, gyönyörű hajára, mozdulatainak ösztönös könnyedségére...”- Elég! Elég! - szakította félbe Karcsi a felolvasást. - Micsoda bolondság ez?- Tényleg ilyen vagyok, ilyen? - kérdezte elérzékenyülten a lány. - Fölveszem a versenyt de La Molle kisasszonnyal? Mondd, Zsülien. A férfi megütközve nézte. Tekla a könyv lapjait babrálta, kisujjára húzta a csésze fülét, s miközben jobbra-balra fordítgatta, kicsordult pár csepp fekete lé a viaszosvászon térítőre. Szétmázolta az ujjaival, ábrákat próbált rajzolni belőle, majd egyetlen barna pacnivá kerekítette az egészet. Karesz megfogta a lány karját, tenyerébe vonta a kezét, simogatta:- Te nem vagy szőke. És a szőkék nekem nem is tetszenek. A te fekete hajad tetszik, a csodálatos barna szemed, a könnyen bámuló bőröd... Tekla szemét a férfira függesztette:- Zsülien, fogsz úgy szeretni, mint Zsülien?- Édes Teklám, én nem tudlak úgy szeretni, mint Zsülien. Csak úgy, mint Bordi Karcsi. De hidd el, ez nem olyan múlékony, mint a Söreié. Nem számító, semmiféle nagyravágyás nem ösztökéli, nincs más célja, csak te. Szeretlek, mert szeretlek. És kész.- Zsülien Bordi. 729
