Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szentpéteri József: Az avar népesség továbbélése a 9-10. században

kosságnak legfeljebb egytizedét tehette ki. Ez az arány a honfoglaló magyarsággal való összehasonlítás során a későbbiekben még mélyebb értelmet nyer. Bóna István megfigyelése szerint az avarságba olvadó vazallus népek vezetői (a gepidák és szlávok főnökei) a korábbi századokban csupán avar invesztitúra-jelvényként juthattak a nomád állam hierarchiájában jelentős szerepet betöltő veretes övhöz - amellyel egyszersmind avarrá váltak a hatalom szemszögéből (Bóna 1984, 336.). Talán ehhez hasonló folyamat játszódhatott le a honfoglaló magyarság vezető rétege és a már zömében paraszti, letelepedett életmódot folytató avarság vezetői között. Az Avar Birodalom végnapjainak történeti forrásokon nyugvó legújabb összefoglalását szintén Bóna István tollából olvashatjuk (Bóna 1994).

Az elmúlt másfél évtizedben sorra jelentette meg összegző tanulmányait a 9. századi Kárpát-medencéről Szőke Béla Miklós (v.ö. pl. Szőke 1991, 1992, 1996). Kutatásai alapján valószínűsíthető, hogy az Alföldet ugyanaz az avar népesség lakta, mint a korábbi századokban, viseletűk, temetkezési szokásaik keveset változhattak. Politikai elszigeteltségük együtt járt a kulturális - s egészítsük ki: kereskedelmi - kapcsolataik csökkenésével, melynek eredményeként a Pannóniában tipikus Karoling-peremkultúra termékei a Dunán innen már nem terjedtek el. Munkássága során mind időrendi, mind az avar birodalom egyes régióit érintő kérdésekben olyan eredményekre jutott, melyek mértékül szolgálnak a hazai és nemzetközi irodalomban. Az Ennstől a Bécsimedencéig terjedő Felső-Dunavölgy és Pannónia (együttesen a frank Oriens) régészeti hagyatéka az avar kaganátus és a keresztény bajor-frank műveltség elemeinek ötvöződésével alakult ki a 9. század első felében. A század közepétől, az egységesülés során a táj kevert avar-szláv-bajor (frank) népessége az előzőkből hagyományozódó, sajátos ékszertípusokat, viseleti tárgyakat, eszközöket hozott létre (Szőke 1994, 83.). A Nagyalfóld 9. századi lakosságával kapcsolatban viszont legutóbb úgy foglalt állást, hogy a kritika alá vont történeti, nyelvészeti és régészeti forráscsoportok egyike sem támasztja alá azt az elképzelést, miszerint e terület Krum bolgár kán 903. évi hadjáratával tartós dunai-bolgár hódítás alá került volna (Szőke 1993, 40.). Nem véletlen, hogy bevezetőnket az ő szavaival zárjuk a Kárpát-medence 9. századi régészeti hagyatékának a honfoglaló magyarokhoz való kapcsolódásáról: "Hiányoznak a biztos fogódzók a honfoglaló magyarok első generációja régészeti lelethorizontjának meghatározásához, amiként az is további kutatások tárgya kell legyen, hogy vajon milyen sokáig maradhattak változatlanok a Kárpátmedence egyes vidékeinek 9. századi kulturális szigetei" (Szőke 1994, 83.).

Az Alföld 9. századi történetéről 1992-ben Szegeden rendezett konferencia (szerk. Lőrinczy 1993) - úgy tűnik - csak kevéssé vitte előre a kutatást a konszenzuskeresés útján. Amíg Madaras László módszertani szempontból igen szkeptikus felfogásával a korábbi népsűrűséghez képest rendkívül gyéren lakott területet és szegényes anyagi kultúrával rendelkező lakosságot képzel el (Madaras 1993), addig Juhász Irén (Szarvas-Grexa-téglagyár és Szarvas- Rózsás) illetve B. Nagy Katalin (Székkutas-Kápolna-dűlő lelőhelyekről) olyan leletegyütteseket mutatott be 9. századi emlékcsoportként, melyek áttörik a klasszikus 8. századi besorolási határokat (Juhász 1993, Nagy 1993.). Mindenek előtt a vésett-poncolt-palmettás övveretek, a kettőslapú, lapos indadíszes nagyszíjvégek a hármas csoportosítású véretekkel, a liliomos, pik77