Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szentpéteri József: Az avar népesség továbbélése a 9-10. században

kelymotívumos és pálcatagos palmettás díszítmények, az állatfej alakú lószerszámveretek kerülnek e kategóriába. Ez a megállapítás azzal együtt jelent csak újdonságot, hogy ,A Dél-Alfóldön előkerülő, 9. századba is átnyúló temetekre nem szükségképpen érvényes az elszegényedés, a »hiányos övgarnitúrák«, a leletnélküliség...” (Nagy 1993, 160.). Ezt támasztja alá Garam Évának 1985-ben lezárt és egy évtizedes nyomdai „átfutás” után megjelent monográfiája a Tiszafüred-Majoroshalom lelőhely 1 283 síros késő avar kori temetőjéről. Ahelybeli lakosság életében a magyar honfoglalók jelentettek változást, akik az avar temetőtől néhány száz méterrre DNy-ra nyitottak új temetkezési helyet (Garam 1995, 430.). Ez a megfigyelés is rávilágít arra a kapcsolatra, amely feltételezhetően az újonnan bejött népesség és az uralmuk alá került késő avar kori lakosság között lejátszódhatott.

Bár az asszimiláció bonyolult folyamatát csakis több tudományág közös erőfeszítésével lehetséges megközelíteni, itt és most elégedjünk meg azzal, hogy átgondoljuk, milyen nyomon indulhatunk el, és mi jelentheti a régészet korlátáit a kutatás során. Melyek azok a régészeti jelenségek, amelyek összehasonlíthatók a rendelkezésünkre álló adatok alapján a késő avar korszak legutolsó, és a honfoglaló magyarok letelepülésének legkorábbi szakaszából?

A topográfiai terepbejárások és az ásatások során napvilágra kerülő településnyomok még sokáig nem kerülnek a teljes Kárpát-medencében összehasonlítható állapotba. A nagyszámú (mintegy 3 450) avar kori lelőhely ellenére (melyből kb. 2 500 a temető) bizonyos, hogy olyan temetkezési helyet, amelyet mind az avar, mind a magyar népesség egyaránt használhatott, csak néhányat ismerünk. Az újonnan jött magyarság ezek szerint döntő többségben új temetkezési helyet nyitott, így ezzel sem alkalmazkodott a korábban itt élt népesség temetkezési szokásaihoz. Ezek általában amúgy sem azonosak pl. a tájolás, a sírmélység, a koporsóhasználat, az állatáldozat, az ital- és étel- mellékletadás terén. (Ezen a helyen a terjedelmi és tematikai korlátok miatt nem térhetünk ki László Gyula ,Lettős honfoglalás” elméletének szerteágazó problémakörére. Legyen elég utalni arra az áttekintésre, amely - többek között - az itt vizsgált kérdéskörrel is foglalkozott: Makkay 1994, 62-63.)

Miért fontosak számunkra mégis azok a lelőhelyek, ahol mindkét népesség sírjai megtalálhatók? Mert ezeknél az eseteknél van - ha egyáltalán ez meg-ragadható - a legnagyobb esély arra, hogy a magyar honfoglalást megélt avar kori lakosság leletanyagát azonosítsuk - legyen az bár a legkülönbözőbb társadalmi réteg hagyatéka.

é Az egymástól jellegzetesen eltérő tárgyi kultúrák huzamosabb időn keresztül való keveredése egyazon személynél, illetve közösség hagyatékában - ez lenne a legkézenfekvőbb bizonyíték a két műveltség egyidejűsége mellett - mint arra pl. a közös avar-germán, avar-szláv lelőhelyek esetén számos példa ismert. A legsúlyosabb érv az avar-magyar asszimiláció elfogadását ellenzők részéről az, hogy ilyen - hiteles körülmények során feltárt - lelőhely a késő avar és honfoglaló magyar emlékek között nincsen. Azoknál a lelőhelyeknél ugyanis, ahol ezidáig egyáltalán felmerült a közösen használt temetkezési hely lehetősége (gyanúja), legtöbbször - parázs viták után - az az álláspont kerekedett felül, hogy a honfoglalás- vagy kora Árpád-kori temetkezésekre jóval a késő avar kori temető felhagyása után került sor, tehát kontinuitásra nem is gondolhatunk. Az alábbiakban számba vett lelőhelyeket a Kárpát78