Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak

KEMÉNY KATALIN

SZTÉLÉ NAGYANYÁMNAK

a sötétség leányának ölében a világító tojásokkal

Búcsúsok

J’aperqois les choses que je n’ai jamais vues

( Corot)

A vég kezdet. A felejtés emlékezet. Az együttlét találkozás. A találkozás elválás - különvalóság. U T. A vég és kezdet, a kezdet és a vég találkozása ünnep. Az út búcsújárás. Az út a búcsú szénijére visz. Az út valamennyi röge búcsú. Az utat minden lélek egymagában rója, legyenek bár körülötte barátok, ellenségek, rokonok, városnyi, országnyi seregek. Induláskor mintha veled lennének magukat szülőknek, testvéreknek nevezők, játszótársak, bajtársak, atyafiak, hittestvérek, szomszédok, földiek------és ó, jaj! szeretők. Az út felf

alja őket előled, az út felfal téged előlük. Egyre kevesebben. Uramisten, hová, mivé lettek, már csak Isten, Uram, Uram, miért hagytál el engem — egyedül,

egyedül a semmiben, a semmivel és magam is semmi, végleg----és íme, a

s

emmi telje: együtt a mindenekkel.

Utazók távoli népekről mondják, midőn a szent hegyre kaptatnak, fel a csúcsra, ahol a tér magába öleli az időt, ahol ölelése kioltja a remegést s a remegéssel az időt, ahol a tér elnyeli önmagát, ott, ahol a tér-idő halálával helyre áll az egyetlen hely, ott, a világ, a világ, ami semmi egyéb, mint rengő tér és remegő idő, a világ ott, a láthatatlan p o n t-ban kialszik, a semmi-pontban, ahonnan és amiből és ami által a megszűnt világ újból kiszikrázik, a régi, a sohasem ugyanaz.

Utazók mondják, hogy a zarándokok a búcsú helyét hason csúszva másszák meg, így, testükkel a világ rengő, remegő testére tapadva útjuk a világ útjaival egyesül, a Nagy Úttal, amiből őket szőtték, amiből a Nagyvilágot szőtték, a számtalannak látott, hallott, bebolyongott, megérkezésben kialvó, a megkerülhetetlen útvesztőkkel. Felkerekedhetnek északról, délről, keletről, nyugatról, indulhatnak napnyugtával, vagy pirkadatkor, mind az égtájak feszülő ívei,

704