Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
XIX PRÓZA Egy -árokhoz érkeztek. Át volt hidalva vasgerendákkal, locsogott a víz az árokban. Mind a négyen belemártóztak a hömpölygő árba, kiáltozások hallatszottak, arra úsztak. Rengeteg ember szorult a vízbe, egyre többen jöttek. A másik part magas volt, nehéz volt rajta felkapaszkodni. (Megint éjszakai galambok repültek el fölöttük, bevilágították az egész térséget lábaikra és mellükre szerelt lámpákkal - majd a galambcsapat már messze volt, a fénycsóva is egy ponttá vált, majd az is eltűnt.) A túlsó parton húzták fel az embereket egyesével, az eső ömlött nem láttak már semmit, amikor egy hang azt kiáltotta, villámszerűt lát a messzeségben. Először nem látták, majd lassan bevilágította ezt az itteni riadt világot (valami megmagyarázhatatlan fény). Nem jött se fentről, se alulról, sem oldalról, azt gondolták ájulás küszöbén állanak. Elállt az eső. Rémült, rekedt sikoltozást hallottak ekkor mindenfelől, tűrhetetlen erősséggel ömlött a fény, a levegő átforrósodott, - az egész tömeg ugrált a vízbe vissza. A hőség egyre nagyobb lett, kabátjaink átszáradtak és megmerevedtek rajtunk, mozdulni nem tudtunk. A fény csökkent, mi csukott szemekkel vártuk, mi lesz. Kellemes zeneszer-nesz, hangfoszlányok értek el bennünket, reccsenések, sípoló, robajszerű hangok, - újra sötét lett. Ekkor kopogtattak a vállamon. Odanéztem, hát Álmos, mondja, eszméljek, nézzek körül, mi van. A látvány leírhatatlanul szörnyű volt. A meder kiszáradt, emberhulla- tömegek töltötték meg, néhány kintmaradt szerencsétlen a parthoz száradva. Mi éreztük a tragédiát, közben virradt. Messze még csörömpölésszerű hangok, sikolyok, kiáltozások. Fent az égen szilánkszerűen összenőtt tömbök úsztak jobbra-balra, reggeledett. Mi nehéz kabátjainkat lehántottuk magunkról, oszlopként álltak mellettünk. Könnyű kabátban visszafelé indult a négy férfi. Mindenütt embertömegek összeégve. Autóoszlopok feketéllettek, amerre csak néztek. Ismeretlen tárgyak, kicsi fém akármicsodák szétszóródva mindenhol. Emberi tagok roncsai. Kivilágosodott. Gyenge recsegés és ütemes zajok zavarták őket, néha süvítő szelek, máskor hallucinációk, gyerekhangok, férfihangok, csendes társalgó beszélgetések a messziségből, sírások és nevetések (pár ember és gyerek), és akkor megszólal egy tépetthangú orgona, nyomában énekelni kezdett egy férfihang már részben harmóniákkal. Megnyugtató és csendesítő hangok szakadtak bele ebbe a reggelbe. Amerre csak néztünk emberi maradványok, teteinek, - roppant arányú temetkezés. Amikor visszaérkeztek otthonukba, meredten néztek egymásra, - mi történt? Száraz kenyeret kezdtek rágcsálni, - még mindig nem értettek semmit (érezték!). Azt tudták, hogy átlépték a zóna határát, onnan érkeztek, ahol minden megtörténhet. Ők egy borzalom részesei lettek. Ekkor megszólalt a telefon: Szia Álmos, Félike vagyok, akartam elbúcsázni tőled - és letette. Kint sütött a nap, szélcsendes idő volt. Kinyitották az ablakokat. Beengedték a levegőt, a függönyöket elhúzták az ablakok elől, vizet töltöttek poharakba, amikor újra a telefon: Megyek haza, Eurido. Minden jót kívánok! írjál nekem - és letette. Eurido felállt, nyugtalanul fel-alá járkált már hosszú ideje, amikor megszólalt: Nem a zónából jönnek a hangok? És ekkor kinyílik magától az ajtó, szervusz, lép be a lány, Eurido. Álmos mindkettőjükre ránéz, - szemmel láthatóan nem érti. Cigarettára gyújt. Amikor újra megszólalt a telefon, már este volt: írjál nekem, szervusz, puszi - és letette. Ki volt, néz össze a négy ember. A lány, aki délelőtt jött; alszik. Ők négyen kabátokat vesznek magukra, óvatosan teszik be az ajtót, kint megállnak, cigarettákra gyújtanak és szótlanul elindulnak az állomás felé. A vonat nagy hangon siklik be, fékez, csikorog. Ők is felszállnak, Álmos megtántorodik a hirtelen elindult szerelvény lökésétől. Automatikusan zárnak az ajtók. A légkondicionált kocsiban különböző helyekre ülnek. A vonat egyre gyorsabban húz, a függönyöket mindenütt leeresztik, felsorolja a hangos a következő állomásokat - mondják - a zónánál mindenki biztonsági öveket kapcsoljon, ők négyen nyugtalanul szívják cigarettáikat, ütemes zene szól, női hang énekel alá. A vonat egyre gyorsabban száguld, bemondják, hamarosan a
