Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA ----------------------------------------—------------------------------------XX köve tkező állomás jön. A négy férfi most rezzenéstelen, a hangosban ütik a dobszólót, a négy férfi néha egymásra néz zavartan, a vonat beérkezik a megállóba. Automatikusan nyílnak az ajtók, majd zárnak. Újra süvít a vonat. A négy férfi megosztozik a megmaradt cigarettákon, testvérien rágyújtanak. Orgonaszót és vízcsobogást sugároznak dobszólóval és zörejekkel. - A hangos bemondja, amikor a zónán halad át a vonat páncélzatokat vonnak az ablakokra kívül és belül, speciális szerkezeteket kap mindenki a fejére, mellkasára, amin keresztül nem hatolhat át sem hang, sem fény, sem gondolat, sem érzelmi organizmus és minden más sem. Egy férfi énekel most, a dobszóló tovább ütemez, amikor a mikrofonon bemondják, a következő megálló már hamarosan, készülődjön, aki ide tart, a zóna előtti második megálló. A vonat megáll, az ajtók automatikusan nyitnak, majd zárnak. Már csak a négy férfi maradt a szerelvényben. Összemosolyognak zavartan, amikor egy telefonhang szólal meg: Minden jót kívánok. Érezzék jól magukat. A négy férfi egymás után feláll, az ablakokhoz mennek, széthúzzák a függönyöket, megnyitják a biztonsági gombokat, lehúzzák az ablakokat, majd bekapcsolják a biztonsági öveket. Megnyomják a gombot, a következő megállóknál ne álljon meg a vonat. Szól a dobszóló, női hang békít, amikor kikapcsolják az összes hangosító berendezést, csak a vonat száguld, a fülkében süvít a szél. Már a zónán belül vagyunk. - Roppanások, reccsenések kintről, monoton zaj, később erős fény ontja el a fülkét. A négy férfi a biztonsági öveket kikapcsolja, fáradtan, ferdén álló szemekkel összenéznek. Eurido meghúzza a féket, a vonat nyomban kisiklik, de még hosszan imbolyog a pálya mellett, amikor megáll. Az automata-ajtókat kézi vezérléssel kinyitják, védőszemüvegekkel szállnak ki. Mindenfelé csillagszerűen szétszóródva fényeket látnak és igen meleg van. Az autósorok fényszóróit nem látják, így mennek előre a hangok mellett ugyanabba az irányba, ahová tegnap igyekeztek, ahonnan ma hazamentek. Furcsa telefonok. Szombathely, 1995. 07. 04. A Hangos Hívás folytatódik 2. Szól a telefon: Nekem is nehéz szólnom hozzád Eurido, lehet, hogy ma nem is tudok igazán, lehet, hogy csak keresgélni fogom a szavakat, s lehet, magam sem tudom igazán, mit jelentenek. Néha eszembe jut - szól a hang -, milyen kár, hogy szavakkal beszélnek az emberek. Ha nem volnának, talán érzékenyebb volna a lelkünk, jobban tudnánk figyelni, hogyan változik a másik arca, jóval finomabb árnyalatokkal közölnénk egymással, mint a szavakkal. Persze ez szeretetet feltételez. Tudjátok - szól - nagyon furcsa, hogy jónak láttok engem. Örülök neki, ha egy pillanatra is a legkisebb örömet okozhattam nektek, de tudom, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság csak látszat. Nem is tudom, miért látszom jónak kívülről. Pedig rossz vagyok, talán rosszabb bárkinél. A szeretetet keresem, szeretni szeretnék, bár tudom, teljesen soha nem fogok tudni, erre csak az Istenember volt képes. Szomorúságot érzek szavaitok mögött. Bár én is az vagyok, szeretnék örülni, mindennek, az egész életnek, egészen biztos, hogy azért kaptuk, hogy örüljünk neki. Olyan jó és nyugodalmas olvasni a hitről tett vallomásokat, azt, hogy
