Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

maga. A holttest ott maradt. A másik nekilendülve, valósággal megszökve, neki, neki a ablaknak" (Rembrandt halála). Ezért olyan kulcsfontosságúak Heskia szavai, amikor az haldoklóval anyja nevét ismételteti, a sírba pedig Rembrandt után kiáltja annak nevét. / halál angyala előtt csak az áll meg, akinek legbenső tudása van eredetéről, személyi ségéről, az Én titkát kutatja, számot vet és leltárt készít - mondják. Isten hét neve az else közösségalkotó elv a Bibliában. Az Én, aki személyisége világát a világ személyességéve azonosítja, önmaga Istenévé* lesz, mintegy megcsókolja önmagát, Nárcisz Rembrand Rembrandtot, hogy ez váljék pusztulásának/újjászületésének első okává: „A halál az Is ten csókja". Az emberi élet három fő állomása: születés, mennyegző, halál; a beteljesüléí három állomása. Az Én (Rembrandt/Isten darabja) a nem - lét vizébe zuhan, mintegy egyesülve önmagával beteljesül, egy pillanatig eljut a saját Énhez, ugyanakkoi tartókötelei az állandó önmaga iránti törekedésében meglazulnak, hogy aztán kiszakadva sorsára hagyják a festőt, aki eddig rabjuk volt és védencük. Isten, a nagy személyiség, aki egy lélek és abszolút azonos, az Egy, aki bár föloszthatja önmagát, mégsem osztódik, kiárad, de teljessége mit sem csorbul, ha ugyanaz a lélekrész jut Rembrandtnak és Rubensnek. A múlt század végétől a művészettörténetben adott kiegészítő szembenállás (Rembrandt: lélek, fényámyék, vallásos, kis méretek, megállapodottság; Rubens: test, színek, világi, grandiózus méretű vásznak) Bródy olvasatában több mint maga a tény, a látás ténye, visszatérés a lét igazságához, világegység és közösség, az Éné. Útban az egységhez születés és halál mindent visszájára fordító csukló pánt elvek, Wilson-Lincoln hatás: Blake Ézsaiása mindenben fölfedezi a végtelent, Newtont a Pokolra juttatja, Rembrandt cselekedetének, hogy eladja Saskia sírját nem oka van, mert az emberi cselekedetek nem kauzálisak. Vajon kauzális-e Isten léte, vagy kauzális-e, amit úgy hívnak „magam"? „Tovább népi mehetek - mondja a mester -, mert a magnak a magját, ha tovább keresem, abba bele kell őrülnie mindenkinek, mint ahogy a szerves vegytan maga is beleőrült." - „Mi van túl minden tarkaságon?" Minden ok-okozati lánc fordítva i s olvasható, látszat, mert a szellemi megelőzi a vér rokonságát: a festő saját gyermekének fia, Heskia Rembrandt gyermeke, szeretője, egyben anyja, sőt vértestvére is. A lét kimeríthetetlen (Arcképek című novellában), a rá irányuló vizsgálódásban Rembrandt számára ott van forma (a nietzschei tartalom), az eidosz különössége (az egyedi általánosság felé nyitása), a szerencse és a szerencsétlenség együttállása a tragikomikum, a véletlenség mint irracionális magyarázó elv, és az „amit megtanultunk" elfelejtése, a romantikus genie-mítosz és a felettes én denriurgosza elleni lázadás. íme Rembrandt a romantikus ihlet pillanataiban, Rembrandt a modernizmusban a dilthey-i élménnyel, a Szépség apoteozisa, de egyben bukása is, a rút átesztétizálódása, „mert szép a dög" is Bródynál Baudelaire után, szomorú és melankolikus, sűrűsödik a vér emigyen, Rembrandt alanya a hipokrateszi kortannak. Érthető, hogy Rembrandt Másikjának a miliő, a tények sorozata nem mond semmit, mert aki az Ént Isten, és az Istentől való életet a halál együttállásában látja, vajon elhiszi-e, hogy a sorozat egyirányú és visszafordíthatatlan? Születés-halál, fény-árnyék kormányosai az emberi létnek, bárhogy akarom egyiket megfogni, szükségképpen a másikat ragadom, mivel egy csúcsba illesztette őket Isten (Platón), a paradoxon-kedvelő. A Bonus által világra segítendő gyermek ugyanannyira nehezén születik, ahogy a festő gyökerei szakadnak ki létezéséből. Rembrandt a Nehézkedés Zsonglőré, nem akar távozni ő a földi létből. De ha kell, a meghalás legyen művészet! Bródy egymásra vonatkoztatja a két fogalmat, amely előtt ott van Szókratész méregpoharat ürítő gesztusa, mögötte a bécsi akcionisták önkínzó attrakciói, a sor végén pedig Altorjai föllógatott teteme. Behatolás az élővilágba (ars vivendi), de a holtba is (ars morandi), hogy a művészet segítségével uralmam alá hajtsam a felfoghatatlant, a létezést magát, a lét nemlétbe való átfordulását. A dualitást, a görög kultúra kétarcúságát