Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

PRÓZA

GYARMATI ANDRÁS akvarallje

DÁME KATALIN

Bánatvirág

(KISNOVELLA KÖZÉPISKOLÁSOKNAK)

A temetési menet lassan vonul végig a sírok közti járdán. Csikordul a talpak alatt a hó. A gyászruhába öltözött emberek olyanok, mint a fekete kutyák, akik ellepik a szántóföldeket ilyenkor télen, eleségért kutatva.

Vera fejében cikáznak a gondolatok, miközben lábai automatikusan viszik előre. - Ezek, egy-két kivételtől eltekintve, csak a szenzációt keresik, nem a gyász, a végső búcsú hozta ide őket. A másnapi pletykapartyra gyűjtik az anyagot, hogy hozzáértőn előadhassák, ki volt ott, ki sírt, ahogy egy kisvárosban szokás. - Vera szoX

morún, szőkén, világító kék szemeiben gyűlölettel halad közöttük. - Borzasztó, vérlázítóan igazságtalan, ami történt! - Tizenhét évének minden lázadása ott dobol a halántéka mögött. Keze izzadtan szorongatja a szál szekfűt. - Tényleg, miért izzad a tenyere, hiszen olyan hideg van? - A szél hűvös hullámokban söpör végig a temető felett. Mindenki fázósan húzza össze magán a kabátot. Vera nem sír, nem tud sírni. Még nem. Gondolatai egyre a múltba tévednek, mintegy félálomban lebegve a múlt és a valóság között. Anyát látja maga előtt.

A konyhában sürgölődött, ahogy mindig. Neki és az öccsének sütött, főzött. Tiszta ruha, friss, meleg étel, ez volt az élete. Közben pedig azt szajkózta: - Ti csak tanuljatok, hogy többre vigyétek nálam, diploma nélkül nem ember az ember! - Este holtfáradtan nekiállt gépelni, bérbe, hogy meg tudja venni Marcinak a számítógépet. A szomszédok összesúgtak a háta mögött. Lenézték, hogy elvált, elhagyott asszony. Pedig jó tanuló volt, szorgalmas. Bármelyik főiskolán megállta volna a helyét. Közgazdaságira készült, de megismerkedett Apával, korán férjhez ment, aztán jött ő, Vera, a pelenkák, a főzőcske. Pár évig még reménykedett: Majd levelezőn, majd, ha Vera nagyobb lesz! De elszaladt az idő, megszületett Marci is. A diploma pedig bekerült az elérhetetlen álmok sorába. Szegény Anya! Ezután a gyerekeinek próbált meg mindent megadni, hogy elérhessék az ő semmibe veszett álmait. Elkényeztette őket, s közben elfelejtette felkészíteni az életre Verát és Marcit. A valamikor csinos, barna Anya kigömbölyödött, elszürkült. Lassan hozzáidomult a kopott lakáshoz, eggyévált a bútorokkal. És most, hogy megtörtént a tragédia, olyan hiány maradt utána, mint amikor húsz év után levesznek egy képet a falról, és meglátszik a helye. Igaz, újra lehet festeni, de nem Vera szívében. Onnét már örökké hiányozni fog. Vera eleinte megpróbált szembeszállni az igazsággal. - Az nem lehet, hogy pont Anya, ez csak