Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA TÓTH JUDIT Dotti Dotti elindult az ösvényen. „Ne menj messzire!" - emlékezett apa szavaira; de őt nem kell félteni, ő már 6 éves, tud vigyázni magára. Különben sem lehet eltévedni, hiszen itt van ez az út, csak arra kell figyelni, hogy erről le ne térjen. Az óvónéni is mondta ezt, amikor legutóbb kijöttek sétálni az erdőbe, hogy meglessék a mókusokat és meghallgassák, hogyan csiripelnek a madarak. Velük akkor járt itt először, és nem tudta miért, de ismerősnek találta az erdőt. Felrémlett neki egy vékony, fehér ruhás női alak - ez anyukája volt - aki fogta a kezét. Ügyetlen lépteit látva az erdei talajon, ölébe kapta és boldogan szaladt vele a fák között. Hosszú barna haja volt: dús és selymes. Jól lehetett bele kapaszkodni a kis kezekkel és tépni. És ő nem haragudott, csak mosolygott és nem szólt semmit. Ez a kép nagyon régi volt. Egyszer csak nem volt, és Dotti nagyon sokat sírt. Apa azt mondta, hogy nemsokára vissza fog jönni, csak most el kellett mennie. De csak akkor jön vissza, ha Dotti nem sír és jó kislány lesz. Dotti nem sírt többet. Legalábbis apa előtt nem! Esténként, ■lefekvés után - amikor apa 'jóéjtpuszit' adott neki és kiment - sokat gondolt anyára. Ilyenkor kicsordultak a könnyei, s elhatározta, hogy ezentúl jó lesz. Akkor is nagyon dühös volt rá, amikor átszökött a szomszédból a kiskutya és ő nem akarta, hogy visszavigyék. Anya biztosan miatta ment el. Azóta nincs rá panasz. Az oviban sem rohangál össze-vissza, hanem elbabázgat magában. Ő nem rohangálhat, nem lehet rossz, mert akkor anya nem jön vissza. » S miközben gondolatai anyánál jártak észre sem vette, hogy letért az össvényről. Délután indult el, s lassan alkonyodik; az óvónéni is mondta, hogy az erdőben előbb sötétedik. Most mit fog szólni apa? Nagyon dühös lesz, főleg, ha nem ér haza időben. Ki fog kapni, és anya sem jön vissza, mert ő nem fogadott szót! Elkezdett futni, bár maga sem tudta, hQgy merre. Kétségbeesetten szedte lábacskáit, egyre gyorsabban és gyorsabban. Szoknyáján a fodrok cafatokban lógtak ahogy elakadtak az ágakban, és a két copfja is szétjött. Nem talál haza! Apa nagyon mérges lesz. S mit csinál itt egyedül? Egyre nehezebben tudott futni; botladozott és nem bírta a tüdeje sem. Megbotlott és arccal a földre zuhant, és sírt. Sírt apa miatt, saját maga miatt, és anya miatt is. Egyre kevesebb a fény, s hideg is van, arca pedig tele van karcolásokkal. Valaki a nevén szólította. Először azt hitte képzelődik, sírt és fájt mindene. Aztán közelebbről hallotta a hangot és olyan ismerős volt. Mintha...
