Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - H. Nagy Péter: Kalligráfia és szignifikáció

olyan műfaji hagyomány, amely (mint [talán] láttuk) a jelen történeti horizontjából „visszatekintve” átrajzolta a modernség művészetfogalmát és szubjektumképét, miért szorult perifériára. De e jelenség is többféle módon értelmezhető. Egyrészt elképzelhető', hogy a műfaj „önmagában” hordozza kudarcát: képtelen megkérdőjelezni saját alapjait: abból indul ki, hogy minden műalkotássá tehető, s így kevés az esélye annak, hogy át is értelmezze ugyanakkor: mi a műalkotás. Ebben a tekintben azért minősül történetinek (a szó azon értelmében, amely egy bizonyos periódus bezáródásának jelölőjeként érthető), mert nem képes (a folytonosság értelmében elgondolt) történetinek mutatkozni. Másrészt éppen periférikussága utalhat arra, hogy olyan potenciálokat (is) hordoz „magában”, melyek egy másfajta olvasási kultúrában lehetnek produktív tényezők. Vagyis a temporalitás „hangján” szólva: elképzelhető, hogy a „szavak és a dolgok között elhelyezkedő szimbolikus rendek” ismételt megváltozása késztetheti majd a befogadókat arra, hogy az új idők új dalaiként szólaltassák meg a képversek feltáratlan nyelvi, poétikai és optikai dimenzióit.

JEGYZETEK

1 Fráter Zoltán: LátványköUészet. in: Médium ait. Válogatás a magyar experimentális költészetből szerk: Fráter Zoltán és Petőcz András. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1990. 7.

2 Nagy Pál: Az irodalom új műfajai. ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézete - Magyar Műhely. Budapest, 1995.

3 Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom töiténete 1945-1991. Argumentum Kiadó. Budapest, 1993. 131- 132.

4 Géczi János: Concrete. Magyar Műhely. Párizs - Bécs - Budapest, 1991. 69.

5 Gottfried Boehm: A kép hermeneutikájához. Athenaeum 1993. 1/4. 87.

6uo. 109.

7 vö: Michael Foucault: Ez nem pipa. Athenaeum

1993. 1/4. 141-166. ,

8 Zalán Tibor: Átsziváigások. Vár Ucca Tizenhét Könyvek. Veszprém, 1997.

9 Géczi János: Képversek. Orpheusz Könyvkiadó KFT. - Scriptum KFT. 1996.

10 vö: Mányoki Ehdre észrevételeivel: Géczi János jel-archeológiája a tervezett véletlenre épül: az „eleddig

esetlegesen, szinte csak kísérlet-szinten alkalmazott technika (a tépés nyanán kialakult struktúrák műként való megjelenítése, illetve a tépés mint műalkotás.) a Rcma-szériában már lényegi kompetenciái!oz jut ő vetíti egymásba a síkot és a teret (...) Sík és tér itt már egymás inverze; egyként virtuális és valóságos." A tárgyiasult idő. Géczi János: Képversek. 31.

11 vö: Bohár András gondolataival: „Afénymásológép által létrehozott effektusok előtérbe kerülése más motivációs bázist hoz létre, mint a hagyományos írógéppel, betűsablonokkal komponált strukturalista ihletettségű munkák. A másolás folyamán bemozdított alapkép az időpillanatok egymásrakövetkezését, a poétikai terrénum behatárolhatatlanságát érzékelteti." A mű-egész alakváltozásai. in: Géczi János: Képversek. 21.

12 Petőcz András: Értelmezés, ismertetés, in: Médium ait. 5.

13 Fenyvesi Ottó: Buzz off! Kollázsok. Vár Ucca Tizenhét Könyvek. Veszprém, 1994.

14 Louis Aragon: A kollázs, ford: Bajomi Lázár Endre. Corvina Kiadó. Budapest, én. 29.

15 uo: 48-49

16 uo: 72.

694