Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő II.
részt köszönhetek ebből az életből. Első' feladatom, hogy elkezdjek - első' alkalommal - úgy élni, mint az emberiség része, amely semmivel sem nevetségesebb, mint én magam. Első' emberi tettem pedig az a felismerés, mennyi mindent köszönhetek mindenki másnak.” Még sosem kérdőjelezte meg, helyes volt-e szerzetessé válnia, és mindig megőrizte elkülönélését és csendjét, fokozatosan ráébredt, hogy akkor válhat igazi szerzetessé, ha szereti és segíti embertársait. Gyarló ember lévén sokszor tévedett a szemlélődés helyes megítélését illetően, és bár helyesbítette korai nézeteit, ezek mégis sokakban hamis képet alakítottak ki személyiségéről és a világhoz való viszonyáról. Korai írásaiban például azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a monasztikus értelemben vett szemlélődés mindenki számára megvalósítható, és hogy a szerzetesi élet magasabbrendű a világinál. A Hétlépcsős hegy és a Szemlélődés maguai című könyvei még kifejezetten ebben a felfogásban születtek. Úgy tűnhet, mintha arra csábítaná az átlag keresztény embert, hagyja ott mindennapi elfoglaltságát, mondjon le a világról és legyen szemlélődő. Később is mindig rámutatott a világ hibáira és perverzióira, de már nem biztatta az átlagpolgárt, hogy álljon szerzetesnek. Merton elismeri, hogy a szemlélődő életet a világban is megélheti, aki segíti gyógyítani a modern élet betegségeit - éppen a társadalomban élve, együtt a többi emberrel. Hangsúlyozza, hogy szükség van szemlélődő laikusokra, akik tevőlegesen részt vesznek a társadalom életében. Elvetette korábbi nézeteit, miszerint létezik egyfajta professzionális szemlélődés és egy alacsonyabb rendű, laikus szemlélődés. A továbbiakban is szemlélődésre hívta az embereket, ez uralkodó témája volt és maradt, de mindig magyarázattal is szolgált: különböző emberek különböző helyzetekben a szemlélődés különböző mennyiségét és szintjét igénylik, de a monasztikus szemlélődést nem szabad minden ember számára mértéknek tekinteni. Korai írásaiban hajlott arra, hogy eltúlozza a kolostorbeli és a világi élet közti különbséget. Úgy látta a világot, mint Isten eredeti teremtésének torz paródiáját, a kolostort pedig, mint az isteni társadalomhoz tökéletességben legközelebb álló példát. Különösen a The Strange Islan (Idegen szigetek) című könyve kelti ezt a benyomást. Később megértette, hogy minden ember, bármivel is foglalkozzon vagy bárhol is éljen, képes a szemlélődő életre, sőt köteles rá bizonyos mértékben. Azt is belátta, hogy létezik jó a világban is, éppúgy mint a kolostorban, és hogy sok van a világ gonoszságából az egyházban, sőt a kolostorban is. Felszínes Szent Ágostom- felfogását, mely Isten Városát és az Ember Városát két különálló, ellenséges tábornak tekinti, felcserélte egy mélyebb, finomabb és pontosabb augusztinusi nézettel, mely e két várost nem választja el egymástól. Mivel hitte, a szemlélődés mindenki életének szerves része - szerzetes, pap vagy laikus -, aki a lelki és társadalmi megváltás isteni üzenetét a mai embernek közvetíteni akarja, a szemlélődésről vallott nézetei mindazokhoz szólnak, akik vágynak Isten és az O akaratának jobb megértésére. Arra bíztatta a városban élő átlagembert, aki gépek között dolgozik, metrón utazik, büfékben étkezik, ahol rádióreklámok és álhírek süketítik, hogy legyen hálás megpróbáltatásaiért. Rámutat, hogy az embernek már e megpróbáltatások 676
