Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő II.
iránti ellenszenve is Isten ajándéka, a magánynak az emberi lélekbe ültetett magva. Azt javasolja mindenkinek, akár a társadalomban él, akár kolostorban, legyen egy olyan helye, ahol senki sem háborgatja, ahová rendszeres időközökben elvonul szemléló'dni, hogy amikor visszatér, jobban szerethesse a világot. A szemléló'dés szerzetesnek és laikusnak egyaránt a neki megfelelő módon és mértékben biztosítja a jó életet: Isten megismerésén keresztül segít felfedezni a lét alapvető rendjét, az élet igazi jelentését, így téve az életet megélésre méltóvá. A szemlélődés rendet, összefüggést, távlatot visz az életbe azáltal, hogy lelki közösséget teremt Istennel. Segít az embernek megtalálni önmagát is. Minden ember születése pillanatától saját hamis énje rabja, és ahogy növekszik, ez a hamis én is megerősödik és egyre makacsabbá válik, beárnyékolva az igazi ént. Mivel egyedül Isten van birtokában minden egyes ember igazi azonosságának, az ember teljes élete azon múlik, találkozik-e a szemlélődésben Istennel, aki eltávolíthatja a hamis maszkot, és feltárhatja, valójában ki az ember. Csak ekkor találhat az ember igazi boldogságot és békét. A földön ez jelentheti az egyetlen igazi örömet: ha sikerül kiszabadulnunk önzésünk börtönéből - nem a testből, hiszen a test Isten temploma, ezért szent -, és a szeretet által egységre jutunk azzal az élettel, amely minden élet forrása és minden teremtményben benne él a lélek gondozásában. Merton saját tapasztalatából fedezte fel, hogy aki visszavonul a társadalomtól - rövid időre vagy egész életre -, az hatékonyabban megtanul kommunikálni embertársaival, mint bármikor azelőtt. Ha az ember megtanul komunikálni Istennel és önmaga belső lényével, igazi önmagával, az kétségtelenül közelebb kerül másokhoz is. Saját szemlélődő tapasztalata tette képessé arra, hogy párbeszédet kezdjen buddhistákkal, zsidókkal, protestánsokkal és ateistákkal. Meggyőződése volt, hogy a leggyümölcsözőbb párbeszédre keresztények és buddhisták között éppen a szemlélődés területén nyílik lehetőség. A szemlélődés, miközben segíti az emberek egymás közti megértését, erős szeretetet is táplál az emberek iránt. Merton hitte, hogy amikor valaki igazi magányra talált, találkozott Istennel, meglelte saját igazi személyiségét, és megtanulta elfogadni önmagát, akkor azt is jobban tudja, hogyan kell elfogadni másokat, keresni, hogy másoknak szolgálhasson A szemlélődés - Merton felfogása szerint - az igazi humanizmus kezdete. Mind a szekuláris, mind a monasztikus szemlélődőknek egyszerre kell a világnak és Istennek szentelniük magukat, és a szemlélődés egyike sem jelenthet menekülést a társadalmi felelősség elől. Merton gondolatvilágába a szemlélődés nemcsak előkészíti az embert a társadalmi cselekvésre, hanem ténylegesen meg is teremti azt, amikor arra tanítja a szemlélődő személyt, hogy ő és embertársai egyek. E szemlélődő etika felfedezése saját szerzetesi élete során arra vezette, hogy foglalkozzon a világ dolgaival, mint a társadalom kommentátora. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a szemlélődő élet nem lehet visszavonulás, a világ tagadása: mivel a kereszténység arra a történelmi tényre alapul, hogy Isten emberré lett Jézus Krisztusban, a szemlélődő, akinek a meditációja e megtestesülésre irányul, hamarosan felismeri, hogy neki is emberré kell válnia és embertársai szükségleteivel kell foglalkoznia. Szabad az időn belül, de nem független tőle. Ahogy a szemlélődő nem 677
