Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő II.
három órai éjszakai alváshoz jutottak és elégtelenül táplálkoztak. Merton szervezete is rosszul reagált ezekre a zord körülményekre, légúti megbetegedést kapott, amit eló'ször tuberkolózisnak diagnosztizáltak. A reformokig, Merton második apátja, Don James Fox idejéig kellett várni, hogy felismerje: szüksége van a világra, a világnak pedig ó'rá. Korábbi viszonyát a világhoz korlátoltnak és kifejezetten rossznak, ha nem mindjárt bűnösnek tekinti ekkor már. A szemlélődés újabb maguaiban, amely teljes felülvizsgálata az eredeti A szemlélődés magvainak, elismeri, hogy az első változat írásakor még elszigetelt szerzetes volt, aki nem szembesült mások szükségleteivel és gondjaival. 1950-ben azt írja a Senki sem sziget-ben, hogy egy szerzetes akkor lehet igazán Isten szolgája, ha önmagát az emberi társadalom részének tekinti, de számos évnek el kell telnie, míg újra megismerkedik a társadalommal, hogy aztán szolgálni tudja azt. Amikor a rendi reform megengedte, hogy megújítsa ismeretségét a világgal, azt a felfedezést tette, hogy szereti, amit egykor gyűlölt. Ez az érzelmi felülvizsgálat 1948-ban kezdődött, amikor franciául beszélő vikáriusát tolmácsként kísérte Louisville-be. 1941 decembere óta nem hagyta el a kolostort, így eltűnődött miként fog reagálni a világra 7 évi kolostori élet után, de hamarosan rájött, ő maga is mennyire megváltozott ezalatt. A megundorodott fiatalember, aki kolostorba vonult, hogy elmeneküljön a háború tépte világból, mostanra érett szerzetessé lett, megbékélt önmagával, és már képes elfogadni a világot úgy, ahogy az van. Nem látja már gonosznak a világot, sőt úgy véli, amiért egykor neheztelt a világra, amikor azt elhagyta, az saját hiányosságainak, tökéletlenségeinek volt köszönhető, amelyeket kivetített a világra. Most viszont minden mély és néma irgalmat ébresztett benne. Monostorbeli tapasztalata hasonló a Platón történetében leírtakhoz, ahol egy barlangból kiszabadult ember, láncaitól megválva, kirohant a napfényre, és bár kis időre elvakította a ragyogás, végül is visszanyerte látását, megismerte a valódi világot, majd visszatért a barlangba, hogy segítsen másoknak is kibújni láncaikból. Merton is így menekült el abból az életből, amely számára New York City árnyékvilága volt, be a kolostorba számára a fény „valódi világába”, elvakította kis időre az újonnan talált realitás, és csak néhány évi hozzáedződés és érés után nézett szembe a feladattal, hogy segíteni próbáljon embertársain. Merton kolostorba vonult, hogy megszabaduljon a világ illúzióitól, majd felismerte, hogy ezek az illúziók éppúgy megvannak őbenne és a monasztikus életben egyaránt, mint az emberek világában, és a felfedezés után fordult újra alázattal a világhoz, hogy megossza embertársaival ezt az igazságot. Kolostorbeli tapasztalatai során tanulta meg, hogy neki és embertásainak közös a természetük és a sorsuk. A szentek életének tanulmányozása meggyőzte, hogy a keresztény életszentség nem a társadalomtól elkülönülő szerzetes magánvállalkozása, hanem a társadalom megújítására irányuló nagyobb folyamathoz történő csatlakozás kérdése. The Sign of Jonas-ban mintegy összegzi kolostori életét, amikor ezt jegyzi be naplójába: .Kolostorba vonulásom számomra a legmegfelelőbb visszavonulást jelentette. Távlatot adott. Megtanított élni. És most mindenkinek egy 675
