Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:

A válasz ez: minden lehetséges! De - pontosan tudni, látni akarják az anyagot, legalábbis egy részletes leírást róla. Szerintem a legjobb az volna, ha le- fénymásoltatnád magyarul megjelent írásaidat és elküldenéd egy pak- samétában nekem. Bármennyire is bízzanak szavamban, látatlanban nemigen nyilatkozik senki. Mindenki így szólt: „Lássuk a vadat!” Ha volna olyan fontos írásod, amit nem magyarul írtál, de te magad is lefordítanád, azt is beteheted a kötetbe. (Illetve kedves Olgid ugyanígy.)

Só't ezer örömmel megígérem: még előszót is írok, legalábbis kísérői- szöveget - csak mondom: kell az anyag.

Amúgy? Jól volnék, de aggasztanak az erdélyi ügyek nagyon. És a környező' magyarság sorsa. Igaza van Tőkés református püspöknek, akiről nyilván hallottál: a magyarság a térség új zsidósága. No már most. én azt sem szeretem, szerettem, ha az új zsidóság a térség „régi zsidósága” lesz - abban az értelemben. Vagyis az új üldözött, régi üldözött, régi bűnbak, új bűnbak szerepcseréi a történelemben mindig is felkavartak. Hiszen ismersz.

Várom tehát az anyagot. Kedves Olgidnak kézcsókom, téged régi barátsággal ölellek Budapest, 1993. ápr. 2.

Páskándi Géza Családom is puszikát küld. Géza.

Drága hűséges volt életpáromnak a rabbimnak, szeretett nagyra becsült jó barátjának, Páskándi Gézának!

Régen várt levelét megkaptam, de sajnos már a Rabbim nem örvendhetett... Én nagyon meghatódtam, könnyekkel a szememben számtalanszor elolvastam levelét, nem jön hogy elhiggyem még a mai napig sem, hogy ő már nincs az élők sorában. Purim előtt való nap történt a nagy csapás, amit a Mindenható ránk mért; Purim ez nekünk egy örömünnep, de idei, 1993. március 6. a legszomorúbb nap volt most és lesz. Nem volt beteg különösképpen, ültünk, beszélgettünk egy délutáni alvás után. Egyszerre elgyengül, és rám nézett, egy sóhaj, és már a kezeim között múlott ki a világból. Hiába orvos, hiába minden igyekezet. A fia, Asher is jelen volt - mi hárman. Szóval rettenetes, nagy űrt hagyott maga után. Nem tudok magamhoz térni, - mert nagyon jó megértésben kölcsönös megbecsülésben éltünk három és fél évet. Boldogult Rabbim nehezen viselte Piri első felesége halálát és még beteg is volt, s jöttem én, aki igyekeztem életet vinni belé, amit igyekezett minden úton-módon nekem meghálálni.

Én értékeltem a nagy tudását, humorát és finomságát. Együtt írtunk, olvastunk és nagy megértésben éltünk. Kevés ideig, sajnos.

A könyvekkel kapcsolatosan azt írhatom, hogy majd ha egy kicsit megerősödöm lelkileg, foglalkozni fogunk a kérdéssel.

Szívesen látom otthonomban kedves családjával együtt.

666