Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:

Ui.: Pirikét sokszor csókoljuk, s az egész családodat ismeretlenül is.

Gézád.

Názáreth, 1984. október 30-én Drága Gézám,

Nagy-nagy élvezettel olvastam művedet. Lassan haladtam előre, mert minden betűjét, úgymondván, szürcsöltem. Túl kicsi vagyok hozzá, hogy fölötte kritikát gyakoroljak, mert a könyv egy grandiózus remek, melynek stílusa, szabad és magyar nyelvezete édesen zamatos. A nekem ajándékozott könyv egyedüli részével nem értek egyet: a dedikációval. Mert úgy érzem: nem érdemeltem ki azt a nagy szeretetek mivel elhalmozol. Azonban reád is vonatkoztathatjuk az egyszeri vizsnici rabbi (ki nagy emberbarát volt) mondását: „Azt akarom, hogy a túlvilági ítéló'szék eló'tt, inkább azért ültessenek a vádlottak padjára, mert oktalanul szerettem valakit, mint hogy azért vádoljanak, hogy egy embert ok nélkül gyűlöltem”... Rappaport Ottónak írt leveleddel, amit az Uj Kelet leközölt, egy csapásra meghódítottad az izraeli magyar ajkú olvasótábort. Ugyanis Rapi, az itteni magyarok ünnepelt cikkírója és szónoka. Én meg az utóbbi időben divatba jöttem, mióta az osztrákmagyar egyszeri zsidó hitközségről szóló könyvem megjelent és nevem gyakran szerepel az Űj Keletben.

Múlt héten Rapi a zsidó Názáreth vendége volt és az Új Kelet olvasói előtt, arról az izraelita ifjúról beszélt, ki ebből a városból indult el és a legnagyobb karriert csinálta a keresztény világban. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy evvel a zsidó fiúval, valamint hitével én is foglalkozom a „Gálil Földje” című könyvben, melynek írásait a napokban fejeztem be. Főleg azt a kérdést boncolgatom, hogy mért nincs említve Názáreth városa, sem a bibliában (Tora, Próféták, írások), sem a Talmudban. Vajon igazuk van a tudósoknak, kik kétségbe vonják Názáreth létezését a bibliai korszakban és azt állítják, hogy minden a fantázia szüleményei?] Bár zsidó felfogás szerint, ez a kérdés nem lényeges. Ugyanis a Talmud egyes bölcsei tagadják Jób fizikai létezését. Mindennek dacára Jób példabeszédei nem csökkennek filozófiai és irodalmi értékükből.

Ezért, nem azt kell vizsgálnunk, hogy az a názárethi zsidó ifjú valóban létezett-e, hanem azt, hogy az itt született, emberi szeretet vallása valóban az emberi szeretet vallása volt-e az elmúlt húsz században. Eszem magam, hogy annak idején nem kérdeztem meg öreg kollégámtól, amikor lebratyiz-tunk hatodik Palival, hogy „ha maguk ott a Tibrus partján úgy szeretik ezt az emberi fajzatot, akkor mért hallgattak kend[t]ek oly nagyot a vérözön idején?”

Pontosan 20 évvel ezelőtt történt, amikor a pogromokat túlélt názáreti rabbinus, megsebzett, sajogó szívvel (három legyilkolt testvérét gyászolta), de tárt karokkal és meleg mosollyal fogadta a nagymúltú keresztény egyház fejedelmét, kinek trónjához sok ember ártatlan vére tapad. Vajon ezen a történelmi találkozón, ki tett tanúságot az emberi szeretet mellett, az arany- hímzésű rózsaszín selyem és bársony palástba burkolt főpap, vagy az egy648