Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Beke György: Székely számvetés Budapesten

ne vehessék el. Akkoriban is magyartalanítottak, a .külföldi” állampolgárok vagyonának elkobzásával. Tehát a legegyszerűbb módon. Pünkösti György nem is látogatott többé haza - .külföldre”. Pál fia szintén pénzügyes lett, őt pesti látogatásaim során mindig felkerestem. A törvénytisztelet szobrát lehetett volna megmintázni róla. Nincs-e szükségem forintra, kérdezte. Köszönöm, már váltottam. Hol? - lepődött meg. Ahol tudtam. Összevonta a szemöldökét és úgy rótt meg tisztviselői fegyelme, hogy azért érződjék a rokoni együttérzése is:- Hiszen ez forintkiajánlás. Csak a fináncok meg ne tudják.

Finánc volt ő maga is, magas rangban.

Édesanyám három fiútestvére közül Lajos az első világháború végén meghalt, spanyolban. Zoltán és Károly Pestre mentek, egyikből mérnök lett, másikból ügyvéd. A mérnök felcsapott vállalkozónak, játéküzletet nyitott a Krisztina körúton, ment a bolt, a boltos úr mérnöki módon javította is az akkoriban divatba jött mechanikus játékokat. Zoltán bátyám haza-hazajött Uzonba, főleg a bécsi döntést követő magyar esztendőkben. Egy ízben egyenruhában, honvéd főhadnagyként. Felpróbáltam a csákóját, jól állott nekem. „Ügyes honvédtiszt leszel”, mondta. Nem lettem. Károly bátyámat nem láttam soha. Édesanyám szerint szégyellt hazajönni a maga nagy szegénységével. A Rottenbiller utcában volt az irodája, a Keleti Pályaudvar közelében, de ügyfelek nem tolongtak az ajtajában. Ingmellényt hordott, vagyis akkor divatos fingpótlót”, ami jóval olcsóbb volt az igazi ingnél, de annak tetszett.- Itthon nem akadna ügyfele? - kérdeztem anyámtól.- Kezdjen új életet? Immár nem tudna visszahonosodni.

Pedig ezért futott szét a család: megotthonosodni valahol, miután az új világ 1918 után otthontalanná tette Erdélyben.

Nincs már Uzonban egyetlen vérségi rokonom. Csak lelki szövetségesem: Széplaki Károly, aki egymagában felér egy szabadcsapattal.

Számomra az ő otthona lett az uzoni kikötőm.

Ha itthon maradok, a földek mellett, mivé lesz a sorsom? Talán felviszem addig, hogy könyvelő lehessek a termelőszövetkezetben. Jegyző, mint apám, nagyapám, dédapám? Kulákcsemetére nem bíztak ilyen fontos hivatalt. Magángazda? Nyolc hektár túl sok volt ahhoz, hogy ezt eltűrjék nekem. Leg- fennebb egy hektárt viseltek volna el a hatalmasok, az uzoni határ legszélén. Csábított volna a mintagazdálkodás. Szakkönyvek sora állt a magam esz- kabálta polcokon. De egy hektár agyagon vagy homokon? Apám a kulákság kényszerében nekilátott gazdálkodni - folytatta, amit ötven évvel annak előtte nagyapám dálnoki portáján abba kellett hagynia -, szántottunk, kapáltunk, de egy szem búza nem maradt a padlásunkon, ezt a kuláktörvény nem engedte meg. Rég újságíró voltam Bukarestben, mikor a fizetésemből még mindig az édesapám kulákadóját segítettem megfizetni. Bármennyit pengetett le az adóhivatalban, az adóját nyomban felemelték. Abbahagytam apám adójának a fizetését, ő meg a gazdálkodást hagyta abba.

Kizárásomat mégsem kerülhettem el. Magam is kizártam önmagamat. Együtt szavaztam kollégáimmal. Eszembe se jutott a védekezés. Hiszen akkor - bármilyen furcsának tűnik is most - önnön közösségi eszményem ellen fordultam volna. Talán neveltetésemből, a Székely Mikó Kollégium szelleméből, az ott megismert „népi írók” sugallatából fakadt szemléletem, hogy az egyén633