Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
12 síij ából előkerült hat kis fazék fényképen jelent meg 1911-ben Szász Ferenc jóvoltából. A világháború után azonban elmaradt az edények közlése, Fettich Nándor kenézlői ásatásának edényeit nem találjuk meg a sírleletek között, még rövid leírásuk is hiányzik. A keceli edényekkel is nagyon mostohán bánt el. Legfeljebb az olyan rendkívüli forma kapott helyet az Archaeológiai Értesítőben, mint a tiszaburai bordás nyakú edény (1934), melynek jelen rövid neve az 1975-ös típusösszeállítás után egyszerűsödött le. E típusból az első Hajdúsám- sonból származik, és 1907-ben közölte le Zoltai Lajos a Múzeumi és Könyvtári értesítőben. Ismeretlen maradt viszont a remek bizánci amfora, az 1936. évi sóshartyáni lelet, melyet először László Gyula említett meg, mint magyar készítményt, de csak Dienes István közölte le (1972) import darabként. Szintén 1972-ben vált ismertté a tiszaeszlári kétfülű szaltovoi fazék. Az edényekről az első tanulmány a halimbai temető feldolgozásakor készült (1962), mert ennek gazdag anyaga egymagában is több volt, mint az összes addigi. Új edényformákra is leltek benne, pl. a ferde oldalú kis tálkákra, palackokra, váza szerű edényekre. Az első formai-tipológiai feldolgozást a Kárpát-medencére való kitekintéssel Kvassay Judit végezte el (1982). A ritka típusok közé tartozik a füles korsó (Algyő), a szaltovói palack (Karos). A legnagyobb számban mindmáig a különböző nagyságú fazekak vannak. Nem foglalkozunk itt a magyarság talán legjellemzőbb edényfajtájával, a cserépüsttel, mert a sírokból nem került elő. A honfoglalók tárgyi hagyatékában utolsónak maradt a temetéssel szorosan összefüggő kellékek sora, csoportja. A halottat illendően felöltöztették, halotti ruhát adtak rá. Ennek anyaga szövet vagy vászon volt, ami a hazai talajviszonyok között nagyon ritkán figyelhető meg. Már a nagyteremiai női sírban, ahol nagy sok veret díszítette a felső ruhát, szövetdarabot, ráadásul mintásat figyeltek meg. Megőrizni azonban nem tudták (1877). Ugyanott egy tenyérnyi lenszövetről is tudósítanak, Pulszky 1878-ban gyolcsnak írta. Kisebb-nagyobb textilmaradványok fémtárgyakhoz tapadva maradtak meg. Ezeket inkább csak megemlítik a közlemények, de anyagukról nincs adatunk, így tudjuk, hogy az egri fülkanálhoz (pipereeszköz) is textil oxidálódott (1899). Kada Elek említi, hogy Kecskeméten a Cédulaháznál az egyik csiholóhoz is textil tapadt. Ebből következett a ruha (gatya) viseletére, és a csiholó viseleti helyére, módjára a gatyakorc betűrésében. A bezdédi 16. sír ruhájának vastag ,kelmemaradványai” a rájuk szegecselt akiás veretek miatt csak bőrből lehettek. Finom vászon tapadt a pántkarperecek belső oldalához Nádudvaron (1964), Naszvadon a koponyához ezüst lemezek alatt (1914), Kenézlőn a 14. sírban pénzek voltak textilbe burkolva (1914). Nagyobb vászonmaradványokat találtak Derecskén, egy haj fonatkorong mellett (1959), Kiskunfélegyházán, ahol vászonzacskóban pénzeket tároltak, Homokmégy-Halmon, ahol szintén egy tenyérnyi vászon maradt meg, Szabdkígyóson, ahol 10-20 cm2 felületű durva vászon tapadt vaseszközhöz. Algyőn selyemszövet (1975), Madarason vászon kisebb részlete őrződött meg szintén fémtárgyakhoz tapadva. Valószínűleg a halotti ruha díszítésére szolgáltak a nagyon vékony ezüst vagy arany lemezbői készült keskeny pántok. Jósa András is többször szólt róluk, mint a feltáráskor megőrizhetetten díszítésekről. A kenézlői 1. temetőben ennek ellenére jól megfigyelhették, hogy a boka és a könyökizületek 64
