Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
felett papírvékonyságú, 1 cm széles ezüstszalagok voltak végeiken egy-egy kis lyukon át felvarrva (10. sír). Patay Pál a nógrádkövesdi 3. sírban gondosan kibontva úgy találta, hogy e pántok élükkel álltak a csontokra, és ezt nem tudta mire vélni (1952-57). Azóta több ásatáson sikerült e lemezeket megfigyelni (Orosháza, Madaras, Karos, Újkígyós, stb). A jó magyarázatot már Jósa megtalálta. A csontokra függőleges állás úgy jön létre, hogy a korcolt, összehúzott ingújj buggyos részére varrták e pántocskákat. Mivel a vékony lemezkék alkalmatlanok hétköznapi viseletre, így annak értelmezésekor egyre inkább a halotti ruhára gondoltak (1957, 1963). A halotti ruházat kelléke volt a szemfedő is, amelyet a századelői, sőt 19. századi kezdetek után Dienes I. igazolt és magyarázott meg. A halott arcán, száján és szemüregében talált kis lemezkékre korábban nem sok figyelmet fordítottak, így a legkorábbi leletek egy része csak valószínűsítve vonható e körbe. Közéjük tartozik a pilin-leshegyi 1. sír (1873), a bezdédi temető néhány sírja (1896), stb. A már biztosan jól megfigyelt Hajdúböszörmény-Erdős tanyai sírleletben aranylemezek és egy veret voltak a szemfedőre rávarrva a szemek és a száj felett (1926). A döntő, pontos megfigyelés a bashalmi 2. temetőben történt (1958, közlése 1963), majd a feldúlt, de egyértelmű rakamaz-strázsa- dombi „aranyszemüveges” és szájlemezes szemfedő zárja a típusok sorát (1975). A következő fokozatban pénzeket és egyéb vereteket, gombokat helyeztek a halott szemére és szájára ill. az arcot takaró lepel megfelelő helyeire. A sírba tett pénzeknek azonban más funkciójuk is volt. Másik szerepükben lovak kantárjára, ruházatra felvarrva használtak pénzeket a 10. század első-felében. Majd egyre gyakrabban halotti obolusként, útravalóként a halott szájába és markába, néha a mellére tették. Az obolusok adása a 11. században terjedt el leginkább, és hosszú századokig megmaradt a szokás. A régészeti mozgalom megindulása óta keltező értékük miatt rendkívül fontosak. A halottakat gyakran jól láthatóan koporsóba helyezték. Az első, koporsóra valló adatot Lehoczky T. szolgáltatta. 0 a váz alatt Szolyván végig megfigyelhette a koporsódeszkát. Nagyteremián a nyeregdeszkákat nézték koporsódeszkának, Tuzséron pedig a koporsót vastag takarónak (1900). Kada Elek tapasztalata szerint kétségtelen, hogy nem temetkeztek koporsóba, mert ha a késen is megvan a fa nyoma, mennyivel inkább meg kellene lenni a koporsónak. Csakhogy a hulla nem oxidálja magához a fát, mint a kés vasa a viszonylag kis tömegű fanyél rostjait. Érdekes, hogy László Gy. szerint sem használtak a honfoglalók koporsót (1944). Amikor aztán az első, kétségtelen fatörzskoporsók is napvilágra kerültek, nagy meglepetést okoztak (Zemplén 1959, Óbuda 1982). De voltak deszkákból összerótt, sőt iszkábákkal, kis ácskapocsalakú vasakkal összefogott koporsók is, melyek néha egyedüli bizonyítékai maradtak a sírládáknak. Győr-Pósdombon pl. a famaradványok néha elszíneződött barna csík formájában sem jelentkeztek, csak a vaskapcsok bizonyították meglétüket, All. századi temetőkben nem is ritkák (Halimba, Sorokpolány, Ibrány-Esbó halom, Pusztaszentlászló). Koporsó-kapocs nélküli, összerótt deszkákból álló ládák lehettek Nádudvaron (1964), Letkésen, Ipolyk- iskeszin, Szob-Kiserdőn stb. A koporsós temetkezéseket 1975-ig Tettamanti Sarolta gyűjtötte össze. A honfoglalók temetkezési szokásainak ismertetésétől el kell tekintenünk, 65
