Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Norrie Hearn: Szépprózák
A hajnal fényénél Csodálatos a hajnal! Ahogy tiszta fénye halványrózsaszínbe öltözteti a felhőket, amikor a napsugár kiválaszt egy bárányfelhőt és úgy szórja rá a fényt, hogy az - sötét tőzeghalmok hátterében - szikrázik, akár egy aprócska láng. Ritka ember az olyan, aki ilyenkor már ébren van, csak azért, hogy szemtanúja legyen a fentieknek. Azt hiszem, túlságosan elpuhultunk: az ágy nem akar kivetni bennünket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy McLoskey hajnali zárórája sem kedvez éppen a korán kelésnek. De azért vannak olyanok is, akik ilyenkor - függetlenül attól, hogy esik vagy fúj - talpon vannak. Kik ők? Hát a halászok. Az ő életüket nem az óra, hanem az ár, a tenger szabályozza. így van ez az iijú Gallagheréknél is, habár hozzájuk néha késve érkezett a hajnal - időt hagyva az örömszerzésnek. Maire élete alig változott azóta, mióta egybekelt Padraiggal. Ugyanúgy otthon lakott, mint korábban. A szülői házban volt hely bőven a fiatalok számára is. Még mindig az ifjú ara volt az, aki halászott, de Padraig nem ódzkodott már a gondolattól, hogy ki kell tanulnia a mesterséget. Ugye azt mondtam Maire-ről, hogy alig változott? Akkor most hadd cáfoljam önnön állításomat. Ugyanis könnyed járása és csendessége mellett valami különleges, belső tudásból fakadó, magabiztosság áradt ebből a lányból. Lehet, hogy Padraigtól nemcsak szerelmet kapott? Mindig Padraig kelt elsőnek. Maire imádott még egy kicsit nyújtózni, miközben a konyhából érkező halk neszekből pontosan tudta, hogy férje mit csinál. Először a tőzegesvödör zörrent, aztán tompa huppanások hallatszottak, amint a tűznekvaló a helyére került. Alig telt el néhány perc, és a füst már hömpölyögve iszkolt is kifelé a kéményen. Padraig csak eztán látott neki teát készíteni. Jó erőset, ahogy szerette. Aztán hamarosan nyílt az ajtó, és kezében széles szájú bögréjével belépett a szobába, leült az ágy szélére, és félhangosan, morfondírozva elmondta feleségének, hogy mi várható aznapra az időjárástól. De akkor reggel, amelyikről mesélek, Maire az ismerős, halk zajok helyett süket csöndre ébredt. Padraig már rég elmehetett, hiszen a vacok, ami máskor testének melegét lehelte, már hideg volt. Padraig elment. De hová? És miért? Maire egyáltalán nem rémült meg, csak a természetes féltés dolgozott benne. Fürgén magára kapkodta ruháit, és mielőtt kilépett volna a házból, benyitott szüleihez. „Rohannom kell. Egy kicsit megkéstem.” Lenn, a csónakkikötőben, számba vette a vízijárgányokat. Egy sem hiányzott. Tekintete most a csendes tengert pásztázta, majd a távoli szigeteket. Hátrafordult. Ahegyek mögül előbújó, lassan gömbölyödőégdarabból tudta, hogy még annál is korább van, mint hitte. Még a halászok is csak otthon készkelődnek. Maire újból megszámolta a csónakokat. Egy hiányzott! Egy kis kék-fehér csónak. A Flynnéké. Lehet, hogy Flynn is korán kelt ma? Képtelenség, hiszen odaát van Skóciában. Esküvőre hívták. Semmi kétség: Padraig ugyanúgy tisztában volt azzal, hogy Dan Flynn hova készül, mint maga Maire. Azt is tudta, hogy Dán csónaka lesz az egyetlen aznap, amit kölcsön vehet anélkül, hogy bárki is keresné. Meg is tette. De miért? Nekilátott átnézni a csónakot. Miközben keze gépiesen tette a dolgát, üzemanyag, kötelek stb., egyfolytában azon járt az esze, mi lehetett az a sürgős dolog, ami miatt Padraig tengerre szállt. Az is lehet, hogy baj érte, és ő 627
