Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Norrie Hearn: Szépprózák
/ Ének naplementekor Az ország keleti részén élők egyáltalán nem ismerik azt a fénykoronát és misztikumot, amit nekünk, nyugatiaknak, a naplemente hozhat. Míg számukra a nap már kicsivel a horizont fölött eltűnik, addig számunkra ott van még a tengervízben tükrözó'dő tűzsugárzás is. A keletiek egyszerűen nem láthatják a napot annak teljességében, kerekségében, sem azt, amikor a határozott forma fellazul mieló'tt a vízfelszín alá bukna. Ha az éjfél a boszorkányok órája, akkor az alkonyat a mágikumé. Hiszen a nap végétől az éjszaka érkeztéig tartó mozdulatlanságban bármi megtörténhet. Mint ahogy egy nyugodt őszi estén meg is történt Maire-rel és Padragig- gal, azzal a fiatal párral - Nyugat-Donegalról -, akinek az életét immáron örökre összeforrasztotta a tenger. Hogyan? Rögtön elmesélem. Azon viharos éjszaka óta, mikor a tenger és a sziklák szövetkeztek, hogy összezúzzák Barney lábát, Maire volt az, a Gallagher családban, aki csónakba szállt. Éjjel-nappal, télen-nyáron, meg valahányszor a szél és a tengerár megengedte, Maire kint volt a szigetek közt: halászott - a családért, no meg a hagyományért. Mindig is vágyott arra, hogy ezt csinálhassa, habár sokszor eszébe jutott a baleset, ami tulajdonképpen hozzásegítette őt ahhoz, hogy ezt a tevékenységet űzhesse. A sors ártatlan személye volt? Vagy valami más? Ki tudja... Egy biztos: Maire vérbeli halász volt. Felfogta a tenger borzongását, még az ereiben áramló vér is a tenger mozgását követte. Azt mondhatná az ember, hogy csakis a halászatnak élt, de nem ez a teljes igazság. Valahányszor, amikor csak Padraig eljött Carrickfinbe - és ezt minden nyáron megtette ahogy nekilátott halászni a sziklákról, majd az esti szürkületben figyelni a fókákat - miközben halkan dudorászott Maire lelkét valami felfoghatatlan üresség járta át. Ennek ellenére, vagy talán emiatt: vonzotta Padraig nyugalma, meg az a tudás, ami benne lakozott, s amihez kétség nem fért. Volt itt még valami. A Padraigot ért mérhetetlen veszteség. Ugyanis, amikor hat éves volt, húgát pontosan azon sziklák valamelyikéről ragadta el a víz, ahol Padraig olyan előszeretettel tartózkodott, ahol a tenger Gola szigetének partjait, meg a szárazföld lapos szikláit mossa. A nyugati parton nem egy, sem kettő, azoknak a száma, akik nálam is többet tudnának erről mondani. Mesélni a fókaemberekről és arról, hogy a kis Roisin miként talált rá igazi otthonára. Erről Padraig sohasem beszélt. És mégis... Valahol itt lakozik az az erő, amely mindenek feletti. Ugyanis ekkor este, amelyikről most beszélek, az előbb említett tengeri lények egyike felborította az eddigi rendet, és megváltoztatta a két fiatal életét - de leginkább Padraigét. Maire és apja egész nap kint voltak a tengeren. Délelőtt ellenőrizték a langusztás kosarakat. Friss csalival töltötték fel őket, majd visszaengedték őket a tengerbe. A meleg délután azzal telt, hogy behúzták a hálókat, az összegyűlt haltömeget gondosan szétválogatták, majd filézés után egy jól irányzott mozdulattal a csónak fenekében lévő dobozba hajították. Eztán következett a rendrakás: a hálóbóják átvizsgálása, a hálók kifeszítése, majd visszaengedése a vízbe. Hiába közeledett az este, Barneynak és Maire-nek csak nem akaródzott 619
