Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei

előkerült már. Avar kori sírokban hasonló a gyakorisága, mint a magyarokéban, így valószínűleg azonos okból kerültek a halott mellé. László Gy. szerint ez az ok a rontás ellen való védekezés volt, és erre a célra az éles tárgyak sírba helyezése volt alkalmas. A legelőbb megfigyelt darab Bezdéden került elő (1896). Jósa A. szerint vászonba volt csomagolva. Kecelen több példány is volt (1934-35), és kifejezetten előkelő környezetből Rakamazról való egy példány (1974). Tettamanti Sarolta összeállítása 12 lelőhelyet tartalmaz, de azóta újabb lelőhelyek váltak ismertté. Utolsó számbavételük 1982-ben történt meg (Müller R.)

A favedrek, vagy mint Jósa A. nevezte őket „kis dézsák” a késő avar kori lakosság hagyatékát jelzik a honfoglalás kori sírokban. Jósa ugyan a kenézlői 16. sírban levő tegezvasalásokat nézte vödörabroncsnak, de Hampel is hasonlóan gondolkodott róluk, és a Kecskemét-Magyari tanyáról származó vaspántokról is. (1905. II. 646). Először Marosi Arnold figyelte meg a favödröt a székesfehérvári Rádiótelepen, sőt sikerült parafáiban átitatva felvennie is. Csupán a közléskor történt hiba, fejtetőn állva jelent meg a képe az Archae- ológiai Értesítőben (1926). Az 1905-ben vásárolt demkóhegyi „bödöny” vasfülét Hampel közölte le 1907-ben, de mint szórvány leletet, nem méltatta figyelemre. A méltatlan körülmények között feltárt és máig közöletlen Üllő- Ilona úti favödör abroncsait'viszont a tegez maradványai közé leltározták. A vödörvasalások Csekejen sarlókkal együtt a 9. századi sírokból kerültek elő. Ma mintegy 20 lelőhelyüket tartjuk nyilván. Szerepük azonos lehet az agyagedényekével. Marosi Arnold Hampelt követve víztartó edénynek tartotta őket.

Egy esetben juhnyiró ollót is találtak honfoglalás kori sírban (Udvard- Dvorniky, 1963).

Rövidkaszáról is csak egyetlen esetben hallunk. A Sárrétudvari iskolaudvaron, templom körüli temető sírjában találták egy váz hasára fektetve. Ma már csak leltárkönyvi rajza áll rendelkezésünkre a Déri Múzeumban (1910).

Ritka leletnek számítanak a szaluk. Az elsőt még 1912-ben találták Gicen, és szárnyas vésőként közölték, mivel formája csakugyan olyan, mint a koravaskori szárnyas vésőknek. Ahajdúböszörményi-vidi főidről is származik egy ma már nagyon megkopott-elrozsdásodott darab (1926). Akkoriban vasfokosnak ill. baltának tartották. Dienes I. sem tudott dönteni a bashalmi vaskapa szerepét illetően, bár felsorolta neveiket. Avar és magyar sírokból való példányaikat Kovács László közölte (1984).

Bashalomról származik egy trepanáló eszköznek meghatározott tárgy. Mivel mind a mai napig páratlan, szerepét nem érdemes firtatni.

Ugyancsak egyetlen kulcs került elő sírból Tiszajenőról. Először és újabban is harcsahorogként közölték, bár a néprajzi irodalom nem ismer ilyen horgot. Az antik T kulcsok formáját követi, de szláv területen a 9-11. században is gyakori volt. Avar kori párhuzama is van.

Csontból készült hengeres tűtartókra szintén ritkán bukkanunk. Ráadásul a középső vágat miatt egy részüket csontsípnak tartják Méri István nyomán. Győr-Pósdombon a vastű is benne volt a csőben, így szerepe vitathatatlan. Madárcsontból készült tűtartók főbb lelőhelyei: Szabadkígyós-Pálligeti tábla, Oroszvár, Hetény, Dormánd-Hanyi puszta, Ibrány-Esbó halom, Szolnok-Lenin tsz, Püspökladány-Eperjes, Sárrétudvari-Hízófóld.

62