Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon

Moszkviccsal szállította ide hivatala vénjeit és az idős párttagokat. A tsz székekről, padokról gondoskodott. Mindenki itt akart lenni a végső búcsúnál. Úgy érezték, ez már nemcsak a Tekla gyásza, hanem a falu lakosaié is. A szörnyű eset most összeforrasztotta őket.

Liska mama meg Piroska egymás karjába kapaszkodtak, s csöndesen sír- dogáltak a szertartás alatt. Az emberek többsége megszeppenve tömörült a hant körül, maguk elé meredve töprengtek Mariska halálán, s csak néha-néha emelték szemüket a papra. Többszörös körben, gyűrűbe fogva, őrizték a megholtat. Akik ültek, az összekulcsolt kezükre bámultak, imáikat mormolva. Nem figyeltek föl a sorok mögött, leghátul ácsorgó két idegenre. Egy másik sír mellett álldogáltak, lesték a történteket. Volt olyan falubeli, aki utólag azzal dicsekedett, hogy igenis ő látta a két férfit egy-egy szemvillanásnyira. Gyanúsnak tűntek ugyan, de azt gondolta, talán Mariska távoli rokonai, azért húzódtak messzebb a gyászolóktól, vagy pusztán kíváncsiskodó temetőlátogatók, akik a gyülekezet miatt rekedtek ott, amíg a saját halottukat föl nem kereshetik. Egy idősebb férfi, sötétkék ballonban, bajuszos, őszes halán- tékú, enyhén pocakos, fején kis stüszikalap - Sipos Antal. A másik fiatal, harminc körüli, hajadorifőtt, hullámos fekete frizurával, barna dzsekiben - Bercsán Rudolf.

Épphogy befejezték a közös imát, a plébános megáldotta a koporsót, siettek is a mélybe engedni, mert a cseperészgetésből hirtelen zuhogásra váltott az eső. Csudás Pista meg Nyakas Tóni kiáltozva hányták a földet a koporsóra: - Hű a jóistenit! Hát ez a Mariska még a halálában is bűnhődik! Gyorsan, gyorsan, te, ne dumálj, mert mindjárt bőrig ázunk! Ezért bánatpénz is jár a tanácselnöktől! Fogd be már!- No de emberek - szólt rájuk Tóth atya -, ne feledkezzenek meg magukról! A halottnak is kijár a tisztelet.

Sipos és Bercsán közrefogták a papot, és a záporban elindultak vele a plébánia felé. Akis tömeg fedél alá menekült. A ravatalozóba tódultak, mások az eresz alatt a falához lapultak. Akiknek itt se, ott se jutott hely, nekivágtak, úgyis mindegy alapon, a faluba térő útnak.- Bőrig áznak, plébános úr - szólt utánuk Piroska néni.- Nézze csak, tanácselnök elvtárs - mutatott a párafüggönyön át elmosódó alakokra a postás Laci -, nem a papunkat viszik éppen térdepelni?

A tanácselnök belekémlelt az esőbe:- Lacikám, te képzelődsz!- Dehogyis. Ott, ott, tessék csak nézni - nyújtogatta a karját.- Két idegennel - sziszegte mellettük Liska mama. - No most aztán megtudjuk, hol lakik a bajszos püspök.- Ne károgjanak, asszonyok - fortyant föl a tanácselnök nem jó ezzel viccelni. Majd megtudjuk tőle, mi történt. Lehet, hogy a régi hívei egy másik községből, vagy a rokonai látogatták meg. Az is lehet, hogy valami fiskális ügy- De ebben az égszakadásban, tanácselnök elvtárs? - erősködött Laci. - Hisz máris csurig áztak!- Láttam én, láttam én - sipított vékony hangján Simoncsics bácsi pár lépéssel odébb az eresz alól -, hogy nem idevalósiak. Hogy rosszban sántikál- nak. Városi elvtársak.

593