Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
leges formáik is vannak, melyeket egy-egy példány képvisel. így van szögletes metszetű huzalból készült, kikerekedő végű (Ibrány, Nádudvar), egyenesen levágott végű, szögletes metszetű, melynek másik vége kerek metszetűvé válik és elvékonyodóan bepödrött (Ártánd). Az öntött állatfejes karperecek megnevezése is korán kialakult. 1883-ban mindkét végén kígyófejjel ékes nyűt bronzkarikaként említi őket Tergina, de 1922-ben már Marosi Amold is ,kígyófejes karperec”-ről írt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy sokkal bonyolultabban írta le a sodrást utánzó karikájú állatfejes karpereceket. Ezeknek is több fajtája van. A kerek metszetű sima huzalból készült nyitott és zárt, a sodrást utánzó, a rovátkolt oldalú változatok. A negyedik nagyobb csoportot a sodrott vagy fonott bronzhuzalból készült karperecek képezik. A legkorábbi anyagban is van néhány különleges forma, mint a spirálba csavart fejű székesfehérvári karperec. Ezt, mint említettem, Lichtneckert J. pontos helyszíni megfigyelése ellenére is inkább római korinak tartotta Nagy Géza. Őt a tárgy megítélésében Hampel követte, majd 1922-ben Marosi Amold. Pedig a Vác vidékinek mondott hétkápolnai leletben is volt párhuzama. A sodrott karperecek két- vagy háromrét hajtott huzalból („három szálból”) készültek. Végeik vagy hurkokban, vagy két kampóban záródnak, ill. hurkos-kampós záródásúak. Viszonylag sok került elő a Kecskemét-cédula- házi dombon. Kada sodrott bronzkarperecnek nevezte őket. A fonott karperecek jóval ritkábbak, de előfordulnak a székesfehérvár-demkóhegyi anyagban (1892), és a bjelo-brdói temetőben is (1895-97), hogy csak a korai anyagra utaljunk. E típusok Hampelnél is szerepeltek (1907). Az újabb kutatások során kerültek elő a csuklós pántkarperecek. Három lelőhelyük van összesen: Basha- lom, Szarvas, Ártánd. Ezek a vezető réteg sírjaira jellemzőek, köznépi változataik nincsenek. Néhány különleges karperectípus importként jelent meg a 10-11. században. Ilyenek a kifelé pödrött végű huzalkarperecek (Halimba, Mokrin), a huroksorral diszített karperecek (egyetlen pár ismert Baksról). Az állatfejes karperecek sodrott és fonott változatai aranyból, elektronból és ezüstből maradtak ránk, és egy-egy leletben fordulnak elő (Zsennye, Jászfényszaru). A többi importtárgyhoz hasonlóan nem tartoznak a honfoglaló magyarok saját anyagához. A kezdetektől felismert és számon tartott ékszerek a gyűrűk. A legismertebb keleti eredetű gyűrűformánk négydudoros fejű, amely előbb a verebi (1853), majd a pilini leletben került elő (1872). Nyáiy Jenő ásatását Römer Flóris mutatta be az Archaológiai Értesítőben. A szeged-bojárhalmi sírban is megtalálták (1891), ezért a kikerekedő végű pántkarperechez hasonlóan ezeket is „több honfoglaláskori leletből ismert típus”-nak jelölte Nagy Géza (1900), ami ebben az esetben is azt jelentette, hogy tipikus honfoglalás kori ékszer. A mai terminológiai elődei természetesen körülírások voltak. A bojárhalmiról azt írja Reizner, hogy „fejének mind a négy oldalán egy-egy félgömbből álló dudor emelkedett ki”. E típust Hampel is körülírással jelölte (1907. 67). A leggyakoribb formának tartotta, de számára nem a dudorok voltak a jellemzőek, hanem a gyűrűfej kövét tartó „nyelvecskék”, vagy „kampók”. 60
