Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
bá’ is kikászolódott a még hörgő csótányos alól, s ha bicegve is, sorra kapkodta a fehércselédeket, s a kezdetek I-jét homokba fullasztva valamennyit Lónkénak, Linának szólongatta, egyedül Mari (aki mindent tud) taszította félre amikor becézve Loncit súgott fülébe lonka, lina, ilona - ilona - Ilona! záporozott végig a n é v az új erőre kapott zivatarban, záporozott a teremtmények hátgerincén végig a letaposott anya- földig — és a férfiak mind azzal az Ilonával táncoltak, aki nem volt köztük de én a táncmező szívében, ott ahonnan a tánc szerpentinje felserkent, ott, azon az arasznyinál kisebb fóldbuckán, annak is körzővel befoghatatlan közepén, amit egy táncos talpa sem érintett, láttam, hogy is mondjam, ködruhában, úgy rémlik ezüstös füstben hókristály ílitterektől csillámló tüll- ruhában — szakasztott mása annak, amit Gazsi bátyánk ismeretlen földről születésnapi meglepetésként hozott egy hóba takarózó éjszakán, hacsak nem ugyanaz — ebben láttam-hallottam ott, a mérhetetlen pontban felperdülni, majd széldületes forgásban elkáprázni a táncosnőt, aki épp úgy hasonlított Anna nagyanyámra lejtve, szökkenve a teleholdas éjszakában, mint a várúrnőre, akinek lépéseinek, hajladozásainak varázslatából emelkedett az Ajándékok vára, akinek jelenése vízbe, tűzbe igézte az armadát, de az is lehet, hogy Rózsi babám bábuvázát lengte körül a fátyol, bizonyos csak tűnésének fátyolfoszlása - tündöklő pora, semmi más volt azonban valaki, nem tudnám megmondani a menet fölött, vagy mögött, jóllehet a sokaságba vegyülve, akit a vándorfestő még egy ecsethúzással sem jelzett, kifelejtette a fóldabroszról, vagy pedig világjárása közepette emékezete elhullatta? az öt világrészben ugyan ki idézhette volna azt a személyt, ki csak ezen a tenyérnyi, mégis teljes földön születhetett Balázs úr, (aki nem folytatta a báróságot) hozta talpán az ő nevét viselő vadgesztenyesort, ám az is lehet, hogy a vadgesztenyesor egymásba boruló lombjai hozták Balázs urat, és nem csoda, ha jelenlétét a sokaság nem érzékelte, az ágak hegyén őrt álló virágfáklyák olyan káprázatos fényt ontottak, hogy a tort táncoló nép szemét vakította, fölött, vagy mögött, vagy éppen közéjük vegyülve? ami pedig a szemtanúkat illeti, őket kár lenne faggatni, világ kezdete óta ők még sohasem bizonyultak hitelesnek, és én magam is, állíthatom-e, hogy láttam, hallottam? én, aki a vadgesztenyefáklyák fellob- banásakor, én, aki a lelket bitorló moraj csendesedésével csakúgy részese lettem az anyaföld-szülöttek lassan meginduló menetének, akár az elöljárók, akár a szegénysor rongyosai, láttam, hallottam? hogy merném állítani, mindössze annyit, hogy íme, hazataláltam, s ez azt jelenti: látásnál, hallásnál bizonyosabbá vált bennem tudása annak, ami van és hogy a rendbe rázódó népet maga Balázs úr, vagy a gesztenyesor virág- fályái vezették-e? balga kérdés, olyan, mintha a termést gyökér nélkül képzel- nok, mintha a teremtményt leválasztanók teremtőjéről, látta a festő Balázs urat, nem látta? akár látta a sokaság, akár nem látta, 572
