Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Kolozsvári Papp László: A kert

nagy kolozsvári tűzvészekig kocsonyásodott meg benne. Miért is ne áshatott volna el o egy holttestet, pedig nem tette. De ha annyira akarják! És az egész véletlen, minő véletlen! Senkinek soha eszébe se jutott közülünk, hogy összefüggésbe hozza a szétdúlt kertek és az eltűnő lányok ügyét; de az egyik ügybuzgó fogalmazó, akinek a kihallgatáson az a szerep jutott, hogy oda nem ülő kérdésekkel zökkentse ki a gyanúsítottat a kerékvágásból, azt találta mondani: na és a hullákkal hogy állunk, azt hiszitek, gazemberek, hogy nem találjuk meg, akkor pedig lógni fogtok!, mire akkora csönd támadt, Gyula és Antal annyira megkukult, hogy a detektívek maguk is rájöttek arra, amire addig is gondolhattak volna: hátha a két jómadár nem keres valamit, hanem eldug valamit. S amint ez eszükbe jutott, már nem is tudtak másra gondolni. Ha pedig néhány rendőr azt akarja kiverni az emberből, hogy melyik kert végébe ásta el áldozatait, ostobább mesével már nem is próbálkozhatna, minthogy ő csak kincset keresett, holmi foszlós lapra firkált térkép alapján.

Én azonban szerencsére nem voltam jelen eme sikeres csoportszug- gesztión, s már eleve nem hittem, hogy nyomdászunk és csemetekertészünk rafinált kéjgyilkos. Hogy ne ezt higgyem, arra az említetten kívül több észokom is volt, ezért alapos terepszemlét rendeltem el. Nemcsak hogy engem igazolt a vizsgálat, de a kevésbé tenyeres-talpas kihallgatás felszínre hozta, hogy Körmendy Gyula és Körmendy Antal a Rákóczi úti, más néven borjúmáli ásatáson kívül még csak a Kalauz utcai ásatás elkövetője. A Majális úton és a Kőkert utcában sose jártak, mármint kincskeresés céljából. A kertdúlások módja és rajza alapján arra következtettem, hogy legalább két kincskereső különítmény járja Kolozsvár éjszakai kertjeit, s az antikváriumban végzett alapos kutatás - rendőrök annyi könyvet életükben nem lapoztak át! - még két kincslelőhely-rajzot játszott a kezünkre. A papír és a tollvonások hasonlósága kétségtelenné tették a játékos kedvű rejtvénykészítő azonosságát.

Miután nagyobb cikket jelentettünk meg az Ellenzék-ben, miszerint a rendőrség pórul járt kincsásókat leplezett le, s a bíróság minden bizonnyal kötelezni fogja Körmendy Antal csemetekertészt és Körmendy Gyula, nyomdászt az okozott kár megtérítésére, a feldúlt kertek helyreállítására, több kert- dúlás nem fordult elő. A Kőkert utcai és a Majális úti kincskereső sose került kézre. Nekem pedig már csak egyvalami fúrta az oldalamat, s meg is kérdeztem magától Körmendy Gyulától, aki az eset következtében álláshoz jutott a Brassai utcai nyomdában, s évekig ő szedte a Sétatéri Színház falragaszait: mondja kedves Körmendy, miből gondolta, hogy a kert ahol ásnak, épp az a kert lesz, amiben a kincs van. A rajz alapján száz és száz másik kolozsvári kert is lehetett volna. Mire Körmendy Gyula így felelt: de épp az a kert is lehetett volna, amiben ástunk! Maxim úr tudja, mik lesznek a nyerő számok, amikor osztálysorsjátékot vesz?

És akkor egy pillanatra megértettem, hogy a mindig vesztes kolozsvári kisember miért nem tébolyodott meg. Csak gyakran, nagyon gyakran elfelejtem.

Dejszen akkor már rég jó okom volt örökre elfelejteni a választ minden efféle öncélúnak látszó bölcsködésre, mondja tűnődve Maxim Gyula főügyész, s most az ő intésére siet elő Simi egy üveg száraz fehérrel. Hiszen akkor már tudtam, ki a gyilkos, épp csak bizonyítani nem tudtam. Nem ismertem továbbá a tettes indítékait, s igazából azt sem tudtam él-e vagy meghalt.

554