Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
gyár lakossághoz is. Az utóbbi két évtized dunántúli ásatásai alapján úgy látszik, hogy a magyarok a már teljesen kialakult, tehát elkalapált S végű formát vették át, előbb a Felvidéken, majd a Dunántúlon, egyszeres és más- félszeres fordulatú változatban. A többszörös fordulatú változat túlnyomóan az avar korra jellemző, és csak kivételképpen fordul elő a magyar köznépnél (Rád). A fej ékszereinek különböző fajtái és terminológiájuk Szőke Béla 1962-es művében található együtt. Azóta legfeljebb különleges és ritka típusok elnevezésére történt kisérlet. Ma mintegy 50 fajta fülbevalót és hajkarikát különböztetünk meg. A szigorú elválasztás nem mindig lehetséges, hiszen a funkciók azonosak is lehetnek. A leggyakoribb fülbevalók az egy- vagy két pár gyöngykoszorúval díszítettek, előbbiek morva, utóbbiak volhinia-kievi területről származnak. Bizonyos fáziskülönbség is tapasztalható a két változat között: a morva típus a korábbi, a volhiniai a későbbi. Hibrid változataik a mai Közép-Szlovákiában forulnak elő (Perse). Öntött bronz változatai a két pár gyöngykoszorús fülbevalóknak vannak, főleg a 11. századból, és Dél- Magyarországra jellemzőek (Majs, Bjelo brdo, Nagyvárad, stb). A számban hasonló egyéb fülbevalók a szőlőfürtös fülbevalók különböző öntött változatai. Ezek zömmel a balkáni szláv vagy finom változatban a bizánci provinciális lakossággal való kapcsolatot jelzik. Főbb csoportjaik a négygömbös vagy négybogyós (öntött tömör változatok), amilyenek Halimbán, Orsován, Tápén kerültek elő. A tekercselt drót díszű fülbevalók (Halimba, Nyitra vidéke), a huroksorral díszített fülbevalók (Halimba, Piliny, Sárrétudvari stb), a félhold alakú fülbevalók lemezes (Gyula) és öntött változatai (Halimba, Mászt, Sely- lye), a zománcos díszű import fülbevalók (Detta, Eger, Szalacs), a félhold alakú, láncos díszű ezüstlemez fülbevalók (Oroszvár), és azok változatai, amelyek egy-három gyöngykoszorúval vannak diszítve (Kiskunfélegyháza, Fehértemplom). A félhold alakú fülbevalók legszeb példányai bizánci központi műhelyekben készültek aranyból (Kecel, Sárrétudvari, Versecvát). Egyszerűbb változataik ezüstből sőt bronzból öntve is előfordulnak. A hajkarikáknak nevezett ékszerek közül legismertebbek a bepödört végű, a lefelé szélesedő vagy keskenyedő spirálcsüngős karikák, és a már említett S végű hajkarikák. A nyak ékszerei közé tartoznak a gyöngy és fémnyakláncok valamint a nyakperecek. A nyakperecek már a legkorábbi sírokban is feltűntek, így a gal- góciban. Pulszky F. szerint inkább a női sírokra jellemzőek (1891). Szőke Béla a női sírleleteket is tartalmazó leletegyüttesek esetében, így a galgóci sír esetében is kettős, férfi és női sírra gyanakodott. Azóta a zempléni sír kétségtelenül bizonyította a főleg női ékszereknek férfi sírokban való előfordulását. A legkorábbi időben nyakék (Alpár 1803), nyakgyűrű (Gerendás 1879), esetleg nyakkarika a nevük (Tergina 1883). De előfordul a torques név is (Tergina 1883, Hampel 1879), és a nyakperec kifejezés is (Pulszky 1891, Nagy G. 1892). Furcsa kuriózum, hogy Richthofen B. cikkének fordításában 1926-ban nyakörv a nevük. A technikát illetően eleinte fonottnak mondtak minden darabot, a sodrott bronz nyakperecet is, pl Marosi A. (három sodronyból font nyakperec, 1914), Nagy Géza a székesfehérvár-demkóhegyit (1892), sőt Hampel 1907-ben a bjelobrdói nyakperecekről mondja, hogy három sodronyból fonottak. Helyesen 56
