Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Kolozsvári Papp László: A kert
rárajzolt ákombákomok jóval frissebbek. Ámbár igen ritka fajta, nemigen használatos fekete tustintával írták ókét.- Alszol, Gedeon? - szakítja félbe az elbeszélést maga az elbeszélő. Sípos úr nagyot hallgat, aztán fontolva így beszél:- Csak azon gondolkoztam, hogy vajon hol vannak az olyan szavak bennünk, mint az, hogy fóliáns! És honnan lettek, és hová lesznek, ha nincs szükségünk rájuk...? Az eltűnt lányok és asszonyok ügyével egyidőben nem kevésbé rejtélyes esetek tartották izgalomban a várost, folytatja tisztelettudó szünet után Maxim Gyula. Az első a Kőkert utcában történt. Felháborodott, izgalomtól remegő asszonyság tett feljelentést, hogy ismeretlen tettesek fenekestül felforgatták éjszaka a virágos kertjét. Még a gyümölcsfákat is kiásták tövestül, illetve csak egyet. A helyszíni szemle aztán megállapítja, hogy egy fát valóban kiemeltek, s letettek a körülbelül egy méter mély gödör mellé. Á többi fa körül csak megpiszkálták a földet az ásóval. A virágtövek fölött azonban végítéletet tartottak. A pusztítás elég messze történt a háztól, az asszonyság különben is az utcai szobában aludt, jobbról, balról nagy kihalt kertek. Kutya épp ugathatott volna, de valamivel elkábították, mert még a szemle idején is a kerítés alatt hortyo- gott szegény pára. Az ügyet megírták az újságok, s a tettes vagy tettesek mintha csak biztatást kaptak volna, még két kertet dúltak föl gyors egymásutánban. Egyet a Kővári-telepen, a Kalauz utcában, a másikat a Majális úton, fennséges rózsalugast téve földdel egyenlővé. Elég volt végigpillantani a csatatérré változtatott kerteken, a gyakorlott szemű detektív azonmód megállapíthatta, hogy a tettesek kerestek valamit. De mit? És ha bizonyos egyezésekből arra következtetünk, hogy ugyanazok a gazfickók ássák fel fáradtságos munkával a kerteket, ugyan mit kereshettek a város három egymástól távol eső pontján? Még a Kőkert utca és a Majális út közt is volt vagy egy kilométer, nem beszélve a város túlnani dombján lefutó Kalauz utcáról! Megfoghatatlan! A gazemberek semmit se vittek el, egy szál virágot sem, éppcsak kiásták, kikapálták tövestül, s mintha csak a névjegyüket hagyták volna a helyszínen, mind a három kertben kiástak egy fát fóldlabdástúl... Kincset kerestek!, kockáztattuk meg magunk közt a feltevést. Kincset? Három különböző helyen? Mindazonáltal nem tagadhattunk meg némi módszerességet az elkövetőktől; de azt is megállapíthattuk volna éppen, hogy a kertpusztítók mindig mások és mások. Ha megengedtek egy hasonlatot: más-más amatőrök nyiszorogják le ugyanazt a muzsikát, azonos partitúrából. Az eltűnő nők esete azonban teljesen lefoglalt. Rózái után még két menyecskének vész nyoma, s az ügy már több mint kínos. Politikai hullámverésekkel azonban nem untatom az urakat. Féltékenységtől félőrült férjek, kisírt szemű, kezüket tördelő anyák és nagyanyák, aggodalmukat okoskodó kérdésekkel és tanácsokkal leplező apák közt csoda, hogy még egyáltalán gondolkodni tudtunk... És eltűnt Rózái is! Amikor a... megvallom... nagyon érzékeny veszteség fölött napirendre tudtam térni, s immár jobban kezdtem érteni a hozzátartozók irracionális viselkedését - hiszen magam hasonló irracionális tettekre hajlottam! - kiautózva magányosan egy vasárnap délután az 545
