Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei

szögű ékszerének nevezte, és mivel nem tudott mit kezdeni velük, „sajátságosnak” tartotta okét. Hampel 1896-ban már kérdőjelesen fülbevaló nevet adott nekik. Valódi szerepükre és küllemükre csak 1990-ben derült fény, amikor a honfoglalás kori temetkezésekben levő bizánci és balkáni ékszerek feldolgozására kerültek. Ugyanebben a leletben volt egy filgrándíszes kis ezüst gomb. Ezt Pulszky fülbevalónak nézte. Pedig gomb, helyesebben szólva díszgomb volt az eredeti funkciója. Szintén a bizánci kultúrkörből származik. Viszont tévesen sorolta Hampel a fülbevalók közé az egri fülkanalat, bár a feltárást vézó' Bartalos Gy. megjegyezte, hogy a bronz függő a váz derekán került elő (Hampel 1900, Bartalos 1899).

Nagyon kalandos volt a legjellegzetesebb honfoglalás kori fülbevalónak, a gyöngysorcsüngős típusnak a sorsa is. Azt már említettük, hogy Csetneki Jelenik E. nyomán Nagy G. hogyan írta le a töredéket. Ugyanerről a típusról Lakner Ambró úgy nyilatkozott, hogy „gömbös tű bronzból, a gömb üres, a száron négy apró sodrott hengerke”. A szeged-bojárhalmi sírleletben ismerik fel először a típust és rendeltetését. Reizner számára ez volt a gyöngy nyaklánccal együtt a halott nemét meghatározó lelet. Részletesen leírta, hogy két részből áll, a fülbe akasztható kapocs részből és a csüngőbői, amely „mintha 3 könnycseppet utánozna egymás alá való helyezésben”. Hampel 1896-1900- ban már a szeged-bojárhalmi fülbevalót tekinti alap leletnek, amelyre a róla csüngő csomós pálcácska a jellemző. Ettől kezdve töredékeiket is felismeri, bár leírásukban még mindig körülményes (1907). A győri temetőben talált láncos összekapcsolás ugyan megtévesztette Hampelt, és a függesztőkarikán levő gombot a lánctartó gombjának vélte, de ez a későbbiekben nem okozott gondot. A lényeg, hogy felfedezte közös sajátosságaikat, „a sodrony hosszúkás tojásdad formáját”, amire az „alsó ágon lógó egyenes pálca az ő bogyós vagy csöppforma töbszörös tagozásával” van felerősítve. (1907). A tárgy felismerése másoknál később következett be. Jósa 1914-ben, a kenézlői 23. sír fülbevalóját „ezüsthuzalra húzott három borsómekkoraságú ezüst vagy bronz üres hólyagszerű gömb vagy gyöngyinek írta le. Marosi Arnold előbb gombostűnek nézi (1914), később is körülményesen írja le csüngős részét (1922). A mai szabatos megnevezést 1962-ben Szőke Béla vezette be „gyöngy- vagy gömbcsüngős fülbevaló” formában. így fordul elő az álala szerkesztett leletkataszterben is.

Típusaikat először Dienes I. választotta szét (1972) az igazi gyöngysorcsüngőtői (Hajdúböszörmény) a fémlemezgömbökön át (Sóshartyán, Karos) a cseppalakú elemekből álló egybeöntött függőig (Szeged-Bojárhalom). Olyan darabok is előkerültek, melyeken a csüngőtag egyetlen hosszú cseppből áll (Szentes-Derekegyházi oldal). Anyaguk lehet arany (Geszteréd, Gádoros), ezüst (Gyula-téglagyár), és bronz is. De tartozhat bronz karikához ezüst csüngőtag is (Karos), Eredetük a szaltovói kultúrán át iráni előképekhez vezet. Két összefoglalás is született róluk a közelmúltban (Kiss Attila, Révész László).

Talán elsőként kellett volna említeni az egyszerű huzal fülbevalókat. Jellegzetességük az egyenletes huzalvastagság és néha a tökéletes kerek forma is. Anyaguk lehet arany (Biharkeresztes, Hajdúböszörmény), ezüst (Artánd, Püspökladány) és bronz. Viselőik pedig nők, férfiak és gyermekek egyaránt. Szerepük azonban vitatott. Főként a férfi sírokban levőkről nehéz elképzelni, hogy fülbevalók voltak, ezért inkább hajkarikának nevezik őket. A

54