Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - P. Szabó Ernő: Ősformák üvegből és mézeskalácsból
P. SZABÓ ERNŐ // Osformák üvegből és mézeskalácsból Művészek, művek, találkozások Minden kornak voltak divatos művészei, meghatározó irányzatai. Annyi név azonban, mint amennyi az utóbbi évtizedekben híressé vált, majd gyorsan elfelejtődött, még sosem tűnt föl a művészet egén. A kilencvenes években azonban mintha tanácstalanok lennénk: elfogytak az egyedül üdvözítőnek tűnő megoldások, a címkék, amelyeket magára ragasztva a harmadrangú tehetség is valakinek képzelheti magát. Andy Warholnak egyelőre nincs igaza. Vagyis nem mindenki lehet művész - egy pillanatra sem. Annál fontosabbak azok a teljesítmények, amelyek a „tömegvonzástól” függetlenül születnek meg, s maradnak érvényesek az ízlés, a divat szeszélyes változásai ellenére. Vannak művek, amelyek harminc év után kerülnek újra a figyelem középpontjába, s vannak, amelyek ma születve kísérelik meg újra minden művészet legnemesebb hivatásának megvalósítását: az idővel dacolva megmutatni az anyagban az emberi lényeget. Mintha párbeszédet folytatna egymással, s közös meditációra biztatna a festő és a szobrász - noha munkásságuk „magáért beszél”, eddigi életművük, a kortárs magyar művészet meghatározó jelentőségű teljesítményei közé tartozik. Az bizonyos, hogy mindketten azok közé tartoznak, akik 1996-ban valóban érdemesek voltak a figyelemre. A festő Schéner Mihállyal egy kiállítás után, a szobrász Lugossy Máriával egy sikersorozatnak is nevezhető év lezárultakor beszélgettünk. Hová üget a falovacska? Találkozás Schéner Mihály festőművésszel „Erudició és fantázia” - ezt a két fogalmat tartja művészete kulcsszavainak Schéner Miirály, aki békéscsabai Meseházában éppen úgy otthonosan érzi magát, mint Párizsban, Londonban. Miközben művei szellemisége oly közel állnak a népművészetéhez, mint kevés más kortársáé, leginkább talán a XX. század nagy fölfedező alkotóit érzi rokonának. Évtizedek óta legjelentősebb művészeink közé tartózik, de kiváló művész csak 1989-ben lett, Kossuth-díjat csak tavaly kapott. A Széchenyi Művészeti Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de akár a kortárs magyar művészet nagy magányosai közé is sorolhatnánk. Alakja köré legendák szövődnek. 1996 őszén a Körmendi 523
