Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Jánosy István: Nagy Elemér

jén, Erdélyben marad. Azzal tisztában volt, hogy ezesetben építészeti megbízásokat nem fog kapni. E téren befejeződött a pályafutása. De amint látta, hogy a magyarok százezer-szám menekülnek és az erdélyi magyarságot az a veszély fenyegeti, hogy értelmiség nélkül marad, hát a maradás mellett döntött. De miből tartja el a családját? Megélhetésüket csipp-csupp alkalmi feladatokból biztosította. De itt is az volt fontos számára, hogy tevékenységével maximálisan szolgálja vállalt népe ügyét.

Nagy Elemér írja: „az új Romániában a magyarok magatartását különös ellentmondásosság jellemezte. A helyben maradó arisztokrácia, fóldesurak, valamint a gazdag bankár, és iparosréteg képviselői igyekeztek megtartani, illetve magukhoz kaparintani a vezetést, a magyar tömegek irányítását, a magyarországi restaurációval bizonyos mértékig hasonló úton próbáltak haladni... így hát meg kellett szervezni a második magyar pártot, mely szélesebb polgári, kispolgári rétegekre és a radikálisabb értelmiségre támaszkodik. Ez a feladat ismét Kós Károlyra hárult. Hiszen ő eddig is mindig szegénypárti baloldali volt, de itt is tartózkodott a szélsó'ségektól” (pl. Tanácsköztársaság, kommün). Eztán a közvetlen pártpolitikába nem ártotta bele magát, de Deák Ferenc példájára szívesen szolgált jó tanáccsal.

Legnagyobb vívmánya mégis a magyar kultúra és szépirodalom megszervezése volt. Például 1921-ben megalapította az Erdélyi Szépművész Céhet, amely a könyv- és lapkiadásban buzgólkodott. De ebben sem volt dogmatikus. Támogatta a konzervatívok folyóiratát, a Pásztortüzet is. Oroszlánrésze volt az évente tartott marosvécsi találkozó megszervezésében is, amely az erdélyi magyar írók és értelmiségiek nagy seregszemléje lett. És a jó irodalmat nemcsak kiadáshoz segítette, hanem rajzokkal gondoskodott e könyvek művészi külleméről is. És még mennyit lehetne beszélni egyéb kultúr- tevékenységéról is! Ha valaki, akkor Kós Károly valóban a Nemzet napszámosa volt.

KÖRTTI - A finn ébredési mozgalom

A magyarok első' találkozása a finnekkel a század legelején esett meg, és - mint láttuk - óriási lelkesedét váltott ki. Azután ez a lelkesedés az első világháború és Trianon után szinte teljesen lelohadt. A harmincas évek legelejétől viszont újra fóltámadt és elképzelhetetlen lelkesedésbe torkollott. És ebben mindkét részről az evangélikusok jártak elől. Finnországban megindult az úgynevezett ébredés. (Köríti). Ennek elindítója egy a teológiában képzetlen - tehát nem pap - parasztpróféta volt. Paavo Ruotsalainen. Járta az országot és bizonyságtevésének óriási hatása lett. Tömegek tértek meg Jézushoz. És ami a legérdekesebb: a próféta nem érte be avval, hogy „igét hirdetett”, hanem egy krisztusi közösség megvalósítását szorgalmazta: az imitatio Christi-t, utánozni Jézust az életformában is.

Ez elsősorban az eddig nagyon is elhanyagolt, ősállapotban élő parasztság felkarolásával járt. Sorra alakultak a népfőiskolák, a korszerű mezőgazdasági és műveltség elsajátítatására. És az egyházakban megindult a teológusok cseréje. Ennek keretében minden évben egy-egy teológus került kölcsönösen a finn, illetve a magyar teológiára, (a következőket Koren Emil könyvéből

510