Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő I.
ezen félelmek azonnal nem realizálódtak, csábító lehet lekicsinyelni a tényleges veszélyt, de a hozzáállás és a potenciális veszedelem veló's volt. Elsó'sorban azért ellenezte a kelet-nyugat közti háborút, mert attól félt, a helyi háborúk eszkalációja nukleáris összecsapáshoz vezethet, amely az egész világot áldozatául követelheti. Úgy látta, hogy míg a 19. század embere szemében elközelgett a háborúkkal való végleges leszámolás ideje, addig 1960- ra az emberek felismerték, a háború tüze csak azért lohad le időnként, hogy aztán még magasabbra csapjon, mint eló'tte. Véleménye szerint a lappangó izzásból a láng készült újra fellobbanni, hogy az egész emberiséget elpusztítsa, mivel a japánok elleni háborúnak véget vető atombomba fegyverkezési versenyt indított el, amely könnyen világkatasztrófában végződhet. Úgy ábrázolja a modern embert, mint akit a poszt-keresztény érában magával ragadott a háborús őrület, és miközben a béke megőrzéséről szónokol, beleveti magát a háborúba. Figyelmeztet, hogy az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt felkészültek arra, hogy nukleáris fegyvereiket védelemre, első csapás mérésére vagy egy támadás viszonzására használják, és hogy a háború ma már akár balesetszerűen, véletlenül is kitörhet. Ebben az esetben az egész civilizáció elpusztulhat. Legtöbb kijelentését a nukleáris fegyverekről az 1960-as évek elején tette, az 1963-as Atomsorompó egyezmény előtt, így korát megelőzve szólította fel az embereket, hogy térjenek vissza a keresztény alapokhoz. Némelyik megállapítása ma már idejétmúltnak hangzik, de míg a probléma összetettsége valamelyest megváltozott, a nukleáris háború veszélye ma is küszöbön áll, Merton figyelmeztetései és javaslatai az élet mai stációjában is érvényesek. A hidegháborút politikai haláltáncnak nevezte, amely az emberiséget lépésenként sodorta a megsemmisülés szélére. Egyesek első csapás mérését javasolták, az ellenfél fontosabb nagyvárosaira és katonai központjaira, hogy ezúton előzzék meg a háborút; mások a második csapás hívei voltak, az erőteljes megtorlásé, ha az ellenfél támadna előbb. Néhány „optimista” vélemény szerint egy hagyományos fegyverekkel vívott helyi háború pozitív eredményt hozna, mert megelőzné a totális atomháborút. Merton mindegyik javaslatot elvetette, de legfőképp az ún. reális megoldást utasította el, amely „elfogadható veszteséggel” számolt, és amely abba a jövőbe tekintett, amikor a túlélők előbújnak óvóhelyeikből és újrakezdik a szokásos életet. Merton azt mondja, a nukleáris fegyvereket nem lehet hatásosan kontrollálni. Az Egyesült Nemzetek képtelen volt befolyást gyakorolni a nagy nemzetek döntéseire. Úgy látta, mivel a nukleáris fegyverkészletekkel rendelkező hatalmak mintegy küzdőtérnek használják az Egyesült Nemzeteket, de azt semmibe veszik, ha érdekeik úgy diktálják; a nukleáris háború kitörhet, ha egyik fél eléggé erősnek érzi magát. Óva intett mindenkit, hogy a legkisebb rossz mozdulat, a legártatlanabb téves kalkuláció, egy rosszul megválasztott szó, egy elírás, egy triviális hiba a számítógép mechanizmusában, és százmillió ember szappanbuborék-élete pattanhat szét. Úgy látta, a felhalmazott fegyverkészletek, a hidegháborúban kialakult holtpont és a 20. század második felének erkölcsi elbizonytalanodása végletekbe sodorhatja az emberiséget. Egyesek passzív kétségbeesésnek adták meg magukat, mások a fanatizmusnak; ennek megfelelően vagy elfogadták a helyzet abszurditását és minden reményt feladva egyfajta narkotizált létre 493
