Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Marafkó László: Feljegyzések senkinek

Összeszűkül az este. Áldatlan álmodba szorulsz. Dugóként kiüt az ébredés - isten felbontott egy újabb palackot.

Megunhatatlan egyhangúság: ittléted talánya körül keringsz gyorsuló körökben.

Bármi történik már - tolatni kezd hangtalan egy szerelvény. Háttal a menetiránynak, siklik atáj. Ami van, s ami már volt a visszapillantó tükörben egybedermed.

A szürke délután szénszürkéje, rozsdaavarja, sínszeletelője. Az ismeretlen külföldi város kültelki útjai egy gyártelep palaszín sivatagában véget érnek. Tétova forgolódás a kocsikkal, mint eltévedt lovak a siralom völgyében. A széntelepektól a gyerekkor fémíze a szájban. S a rémület, hogy bezárul a táj. Kitörtök. S most mégis úgy érzed, ott, távol az ismeró's tájtól, nagyobb békében múlhattál volna el.

Elhúzódó búcsú. Tartós búcsú. Búcsú mindétig. Amibe belehatoltál, abból kihatolsz. Ez a dörzsmeleg volt az élet.

Akinyúló kéz testet ér, a tenyér szívókorongja megtelik vérrel.

Elvonási tünetek. Ezt a szérumot nem adhatod be magadnak. Ez túlnanról lövell az aszott napok roppanó szövetébe. Telító'dik néhány órád az újraélttel. Sajogsz, de nélküle elüszkösödnél.

Város a városban. Itt volt a cipész. Akiütött ablakú ház ajtaja leng a szélben. A régi pillanat darazsa lecsap, felpüffed tóle a délután. Akkor koravén voltál, most - öregedő' ifjú. Alvadt vér a fák törzsén, a fákén, melyeknek pernyéje ez a nyár.

Nem a metsző' értelem - a fodrozódó lélek. Ami kóros érzékenységnek tűnt, az a normális létezés.

Remegése - mint kitartott dallam - tart életben.

Cserzett bó'r a gondolat. Mennyivel telítettebb a vonagló, szűköló' átélés. Alig várod, s ha itt van, csak ó'döngsz, mint az elítéltek.

Mégis mindennap kísérted ó't. Alamizsna mondat a jutalmad. De mivel mondaná ki magát, ha nem kölcsönöznéd oda a szorongásod?

Nélküle csak szavakat buborékolnál a mindenségbe.

Sajgásodban fólsejdül az ismeretlen.

478