Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
számoltak az öv jelenlétével. Legfeljebb keskenynek gondolták, mint Pulszky, aki nem is övveretek alapján mondotta ezt ki (1891). Az első jó megfigyeléseket Fettich Nándor tette 1927-ben a kenézlői ásatásán. A 29. sírban megfigyelhette, hogy a medencén sűrűn egymás mellett keresztben nagyobb bronzpitykék sorjáztak, s a váz dereka alatt tovább folytatódott a veretek sora. Azt is tapasztalta, hogy a nagyobb pitykék mellett kisebbek is voltak, melyeken viszont textil lenyomatot talált. Talán ezért nem is említi e sírleírásban, hogy a veretek mind az öv tartozékai voltak. Több sír esetében azonban egyértelműen övről beszélt (42. és 50. sír). Különös, és megfejthetetlennek látszó körülmény volt azonban az, hogy az öv csatján, karikáján nem lehetett áthúzni az övét. Ezért már Zichy István is arra gondolt, hogy ez az övtípus másként kapcsolódik, mint a szokásos fajta. A hiteles feltáráson sikerült megfejteni a rejtélyt. Az övnek jobb belső oldalán volt egy keskenyebb, rávarrt mellékszíja, és ezt csatolták be az övcsattal, miközben az öv véretekkel díszes pántja bal oldalra lecsüngött. Dienes ezek után sorra rekonstruálta a díszöveket (Nagykőrös, Perbete, Karancslapujtő, Bashalom 1. temető, Jánosszállás, stb), s arra a következtetésre jutott, hogy valamennyi övünk egyforma volt. Ez persze csak részigazság. Csak a díszövek voltak ilyenek. Már akkor is voltak egyszerű, a csatkarikán áthúzható szíjú övék, sőt díszövek is, mint a keceli, melynek kivételesen nagy a csatja, vagy a bizánci eredetű, állatalakos, vagy keresztet ábrázoló csatos övék (Kétpó, Tiszabura, Rakamaz, Mindszent, stb). Az is kiderült, hogy nem minden veretes öv gazdagon diszített, vannak egyszerűbbek is, csak néhány verettel. Ezt az övfajtát Fettich Nándor 1931 óta fegyverövnek nevezte, mert erre voltak felcsatolva a tegezek, gyakran háromküllős bronzkarikákkal-, erről függött le a szablya vagy a kard, és egy függesztőverettel az íjtegez is. A fegyvereken kívül erre volt felerősítve egy keskenyebb szíjjal a tarsoly, amelyben a kovát és a csiholót, néha a vaskést is tartották. Először Bodrogvécsen figyelték meg az összetartozást, mert a tarsolylemez hátához hozzározsdásodott a vas csiholó (1900). Kada Elek még a tűzszerszámok elhelyezésének évszázadokkal későbbi változatlanságára is rámutatott. Ahol ugyanis nem volt tarsoly, ott a bal medencecsont hátsó részén találták a csiholót és a kovát (Kecskeméten a Cédulaházi dombon). Kada szerint a 19. század végén a paraszti viseletben a gatya-korc hátsó bal részébe tűrve hordták a tűzszerszámot. Ebből arra is következtetett, hogy a férfiak honfoglalás kori viseletéhez hozzátartozott a vászongatya. Sajnos, azóta sem sikerült bizonyítani e ruhadarab meglétét. A háromküllős kerek bronzkarikák szerepét Zichy István ismerte fel (1917), majd Dienes I. dokumentálta a magyarhomorogi ásatásán, melyre a karancslapujtői veretek közlésénél hivatkozott, és ahol már értékesítette is megfigyelését. Az íjtegez függesztését a karosi ásatáson figyelték meg (1986-87), bár a függesztőveret más szerepben korábban is előfordult (Bezdéd 1896). A férfi ruházat Jköntösi ékességei” (Jankovich 1834) általában dísztelenebbek a nőinél. Egyetlen kivételt ismerünk, a zempléni sírt, amelyben viszont rendkívül gazdag volt a felső bőr ruha díszítése. Sajnos, a sírban levő több száz veret helyzetét nem dokumentálták kellőképpen, sem rajzban, sem fotón. A bőrdarabokon megmaradt kisebb részletek arra engednek következtetni, 48
