Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei

hogy a kerek boglárokat szabályos sorokban szegecselték fel a bőrre. Ami azt is jelenti, hogy a ruha bélelve volt. Szabása azonban ismeretlen maradt.

László Gyula a férfi és a női viselet felső', kaftán szerű darabját jórészt a belsó'-ázsiai, kizili falképek ábrázolása alapján állította helyre. Ez a rekonstrukció él ma is szerte a szakirodalomban és ismeretterjesztő' művek sorában. Az eredeti falképeken a kaftánszárnyak egymásra érnek, a jobb oldali takarja a bal oldalait. A nyak szegélyéről elől és hátul is széles szalag omlik le. A magyar kaftánrekonstrukció gallérja a nyak alatt szélesen nyílik, középen pedig a szárnyak összeérnek, de nem fedik egymást. Az eredetivel szemben a gallérkihajtás a rekonstrukción szimmetrikus. A gombolásnak nyoma sem látszik, sőt Kürti Béla csak az övvel való összefogásra gondol (1996). Azt hiszem, ezt a rekonstrukciót újra kell gondolni. A gombok vagy kapcsok mindkét nemnél előfordulhattak. A kapcsok meglétére a kömpöci darabok felismerése után először Dienes I. mutatott rá (1972). A gombokat régóta ismerjük de megnevezésük különböző volt.

A szolyvai sír füles, két hosszanti félből összeforrasztott gombjait Le- hoczky pl. „két darab füllel ellátott félmakk alakú csüngő”-nek nézte, és a lószerszám részeihez sorolta. A Csornán ásató Lakner Ambró pl. 1889-ben nem ismerte fel a gombokat, így körülírással nevezte meg őket: csüngök to- jásdad idommal, belül üresek. Ugyanakkor gomboknak nevezte a lószerszám háromszírmú rozettáit. Ugyanilyen típusú, valódi gombokról 1896-ban is ez volt Hampel véleménye: csöpp formájú csüngő, füllel, két félből. Voltak persze tömör gombok is, bronzból öntve. Ezeket, akár ma, gömb alakú fülesgomboknak hívta Reizner (1891). Gombolásukra helyes néprajzi párhuzamot említett: az alföldi ember ünneplő mellényét. A megnevezés is így rögzült. 1912- ben Kada Elek számára már természetes volt a szóhasználat. Fettich a kenézlői ásatásán vette észre, hogy az apró bronzgombok férfi és női sírokban egyaránt az elől nyitott kabát zárására szolgáltak. Később azt is tapasztalták, hogy a nyaknál bal oldalt is előfordulnak. Ebből László Gyula az ing szabására következtetett.

A koroncó-bábotai sírban két sorban, de nem tükörképszerűen párban találta a négy gombot. A gombok helyzetéből és csekély számából nem szükségszerűen következik a két sor gomb, sem az ebből levont következtetés, a kigombolt elejű ing temetési szokása. Már csak azért sem, mert nem hihető, hogy egy inget két külön sorban felvarrt két-két gombbal gombolnak be. Feltéve, ha nem a mai ruházat szimmetrikusan elhelyezett, de funkció nélküli gombpárjait vesszük alapul. Jegyzetben azonban fontos megjegyzést tett László Gyula, mert a gombok száma és helye csakugyan utalhat a ruhaformára: „hogy a gombsor lenyúlik-e a medencéig vagy csak a derékon felül kezdődik, vagy éppenséggel csak a szegycsonti részen van meg” (1943. 24.).

A női viselet rekonstrukciójához már a 19. századi nagy leletek elegendő ismeretanyagot adtak. Ezekhez néhány újabb, hiteles ásatás anyaga szolgált kiegészítésül, és készen állt László Gyula máig is ismert, tulajdonképpen alig módosított vázlata. Ennek előzményei két sírlelethez utalnak minket. Az első a nagyteremiai lelet volt, melyet 1875-ben találtak meg, de csak 1896-1900- ban közölte le Hampel József. Háromféle ruhadísz volt benne: 88 db kerek, bőrre felszegeit és kétféle négyzetes veret, egyik fajta aklával, bőrre, a másik a négy sarkon levő négy lyukon át felvarrva szolgált díszítésre. E lelet is össze49